Támogatás, mely valóban célba ért – csepeli segítség Beregsomnak, Beregszásznak és Csonkapapinak
A magyar miniszterelnök felhívására 2015 márciusában Csepel Önkormányzata úgy határozott, hogy tízmillió forinttal támogatja a kárpátaljai magyarságot. Az összegből négy-négy millió forintot Csonkapapi és Beregsom számára, s további két millió forintot a Beregszászi 6. Számú Általános Iskola felújítására különítettek el. Az adomány megérkezett, s annak célszerű felhasználásáról egy csepeli delegáció Németh Szilárd országgyűlési képviselő és Borbély Lénárd csepeli polgármester vezetésével október 8-án személyesen győződhetett meg a szomszédtelepüléseken.
A fejlesztési és humanitárius célra szánt pénzadományból a helyi iskolák nyílászáróinak cseréjét és az óvodák fűtésrendszerének felújítását valósították meg, továbbá az óvodák növendékeinek közel féléves étkeztetését biztosították. A fennmaradó összegből Beregsomban közel 60 rászoruló család részesült egyenértékű élelmiszercsomag-támogatásban, míg Csonkapapiban a helyi szociális konyha működtetését segítették.


Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma
