Több ezren tüntettek Kijevben a kapituláció ellen

Több ezren tüntettek vasárnap a kijevi Függetlenség terén – közismert nevén a Majdanon –, hogy tiltakozzanak a szakadár oroszbarát kelet-ukrajnai régiók különleges státusza, illetve önrendelkezési jogainak megnövelése ellen, amelyre a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök által ígért békeerőfeszítések keretében kerülhet sor.

A rendőrség szerint 4000-5000 tüntető gyűlt össze az ukrán főváros főterén, „Nemet a kapitulációra!”, „Nemet a közkegyelemre!” jelszavakat skandálva és „A háború folytatódik” feliratú táblákat tartva, illetve Zelenszkij-ellenes szlogeneket harsogva.

„Békét akarunk, de a béke és a kapituláció két különböző dolog. Az emberek nem ezért haltak meg” – mondta az AFP francia hírügynökségnek Mikola, egy tüntető, aki 2014 és 2015 között harcolt a szakadárok ellen.

„Fenntartjuk magunknak a jogot, hogy folytassuk a harcot. Ha holnap visszavonulási parancsot kapunk (az ukrán hadsereg) felállíthatjuk ezeket az állásokat” – mondta az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet által háborús bűnökkel vádolt Ajdar nevű önkéntes zászlóalj egyik parancsnoka.

Az évek óta zsákutcában lévő békefolyamatban Kelet-Ukrajnában, ahol az ukrán és oroszbarát erők háborúban állnak, amelynek közel 13 ezer halottja volt 2014 óta, óvatos előrelépés történt az elmúlt hónapokban.

Megválasztásakor a politikában újoncnak számító Volodimir Zelenszkij ígéretett tett arra, hogy újrakezdik a tárgyalásokat Oroszországgal, amely szeptemberben jelentős mértékű fogolycseréhez vezetett.

Kedden az ukrán küldöttség aláírt egy dokumentumot, amely a lázadó régiók jövőbeli autonómiáját taglalja. Ez utóbbi kérdés nagyon kényes Ukrajnában, mások mellett a nacionalisták és a félkatonai szervezetek elfogadhatatlan engedménynek tekintik.

Az erőszak szórványos kiújulásai ellenére a kelet-ukrajnai konfliktus nagyrészt befagyott a 2015-ben aláírt minszki megállapodás után, a minszki megállapodás politikai részt – így a lázadó területek különleges jogállását – máig sem teljesítették.

Feltehetően ez a különleges jogállás lesz az ukrán és orosz elnök közeljövőben francia és német közvetítésre tartandó csúcstalálkozójának témája. Eddig még a szeptember eleje óta várt találkozó időpontját nem jelentették be.