Több mint ötven sofőriskola működik Kárpátalján

Ötvenhárom sofőriskola működik hivatalosan megyénkben – adta hírül június 18-án a Zakarpattya Online internetes hírportál.

A jogosítvány megszerzéséhez kötelező az orvosi vizsgálat, az elméleti és gyakorlati foglalkozások látogatása és a sikeres vizsga teljesítése az iskolán belül. Ezután kell benyújtani a hivatalos dokumentumokat Ukrajna Belügyminisztériumának, ahol engedélyezik az elméleti és gyakorlati vizsgákat. Ezután kaphatjuk kézhez jogosítványunkat. A jelenlegi törvények szerint Ukrajnában az első jogosítványt két évre adják.

Az elméleti kérdéseket megtalálhatjuk a belügyminisztérium hivatalos honlapján, ahol ellenőrizhetjük tudásunkat és egyedül is felkészülhetünk a vizsgára.

A gyakorlati foglalkozások első körben egy speciálisan kialakított területen zajlanak, ahol a tanuló megismerkedik az alapokkal, majd a forgalomban is kipróbálhatja megszerzett tudását.

Ukrajna Belügyminisztériumának legfrissebb híreit közösségi oldalán tekinthetik meg. Kérdéseikkel, problémáikkal pedig a (044) 290-19-88-as telefonszámot hívhatják.

Kárpátalja.ma