Tovább folytatódik a nagydobronyi földbotrány

Tovább gyűrűzik a nagy­dob­ronyi földbotrány. A megyei földhivatal szerint ők jogszerűen jártak el, amikor a falu lakóinak tulajdonát képező földrészlegeket másoknak adták át.

Lapunk előző számában beszámoltunk róla, hogy Brenzovics László parlamenti képviselő a nagydobronyi földtulajdonosok jogainak védelmében arra kérte az illetékes megyei földhivatali és igazságügyi vezetőket, vizsgálják felül az Állami Geodéziai, Kartográfiai és Kataszteri Szolgálat (Derzsgeokadasztr) bizonyos rendelkezéseinek jogszerűségét.

Brenzovics Lászlót Olek­szandr Szolomko, a Volóci Járási Tanács képviselője tájékoztatta arról, hogy 2016 áprilisának végén a Derzsgeokadasztr kárpátaljai megyei főosztálya rendeletileg hozzájárult két, az ungvári járási Nagydobronyi Községi Tanács területén, a településhatáron kívül elterülő földrészleg felosztásához. A két földterület együttesen kis híján 29 hektárt tesz ki, s a Derzsgeokadasztr határozatai azokat állami tulajdonú földekként említik.

Azonban az Ungvári Járási Állami Adminisztráció vezetője 2002. 11. 19-i, 439. számú rendeletével a szóban forgó földrészlegeket a „szociális szféra dolgozóinak” – mindenekelőtt a nagydobronyi oktatási-nevelési, valamint egészségügyi intézmények munkatársainak – tulajdonába adta egyéni gazdálkodás céljaira. Ennek alapján 338, úgynevezett régi típusú, földtulajdont igazoló állami okmányt állítottak ki, egyenként 0,23 ha területre, amelyeket azonban utóbb nem tápláltak be az Állami Földkataszter automatizált rendszerébe. A Derzsgeokadasztr vitatott rendeleteinek másolataiból ráadásul az is kitűnik, hogy azokat lvivi, Lviv és Voliny megyei, kisbereznai, illetve ungvári illetőségű személyek nevére állították ki.

Barta József, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökének helyettese ezzel összefüggésben lapunknak elmondta, a megyei önkormányzat KMKSZ-frakciója magyarázatot vár a Derzsgeokadasztr vezetőjétől arra vonatkozóan, miért ad át a hivatal korábban már tulajdonba adott földrészlegeket nem kárpátaljai illetőségű személyeknek. Közölte továbbá, a Kárpátaljai Megyei Tanács tájékoztatást kér a Derzsgeokadasztrtól, hogy az utóbbi időben hány hasonló rendelkezést adtak ki a megye területére vonatkozóan, s ezek mekkora hányada jutott nem kárpátaljai illetőségű személyeknek.

Olekszandr Szolomko, a Volóci Járási Tanács képviselője a Karpatszkij Objektív (KO) ungvári hetilapnak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a szóban forgó földterületek a polgárok tulajdonát képezik.

„Miért történik ez? Mert az embereknek a földtulajdont igazoló régi típusú okmányaik vannak. Vagyis ezek az okmányok érvényesek, de nem találhatók meg Ukrajna nyilvános kataszteri térképén. Úgy vélem, a főosztály sok mindent nem lát, s hallani fogunk még sok olyan esetről, amikor egyszerűen nem akarnak látni. Ezenkívül az a gyanúm, hogy a mi Derzsgeokadaszterünk jelenlegi munkatársainak szakmai felkészültsége, beleértve a vezetőkét is, kritikán aluli. Olyan emberek jöttek, akik nem képesek a stratégiai elemzésre, az államvezetői gondolkodásra. Hivatalosan állítom, hogy egyszerűen földet lopni jöttek, ezért különösebben »nem fárasztják magukat« az adatok elemzésével, az információk feldolgozásával, nem járnak ki a helyszínekre” – mondta el többek között Szolomko a KO-nak.

Szavai szerint ráadásul „úgy osztották szét a földeket, hogy az egyik embernek például átadtak egy földrészleget, amely nyolc helyi lakos tulajdona”.

„Ezzel kapcsolatban szeretném elérni, hogy most valamilyen döntéssel megtiltsák a Derzsgeokadasztr megyei főosztályának a földrészlegek feletti rendelkezést, amíg nem teremtenek rendet. (…) Egyébként jártam a Derzsgeokadaszterünk főosztályán, és beszéltem velük, igaz, nem hivatalosan. Értésemre adták, hogy amennyiben törvénysértés történt, csak forduljanak az emberek a bírósághoz. Ők most semmit nem szándékoznak visszavonni” – tette hozzá Olekszandr Szolomko.

A KO megkeresésére Bohdan Hranyuk, a Derzsgeokadasztr megyei vezetője hivatalos levélben válaszolt a lap felvetéseire.

A levélből kitűnik, hogy „a főosztály véleménye szerint az adott vádak nem helytállóak és nem pontosak, s összességében nem felelnek meg a valóságnak a következőkből kiindulva. A természetes és jogi személyek földkiutalásaival kapcsolatos kérdések egyeztetésekor a főosztályt hatásköreinek gyakorlásában a hatályos jogszabályok vezérlik. A főosztály határozatainak előkészítése során, a településhatárokon kívül fekvő földterületek földrendezési dokumentációjára vonatkozó engedélyek kiadásakor figyelembe veszik az Derzsgeokadasztr illetékes járási főosztályától kapott információt. Emellett tudatjuk, hogy 2013-ban a mezőgazdasági hasznosítású állami tulajdonú földterületek leltározásával kapcsolatos munkákra került sor. Az ungvári járási Nagydobronyi Községi Tanács területén található földterületekről leltár készült, s az Ungvári Járási Állami Adminisztráció meghozta a megfelelő határozatot a településhatárokon kívül fekvő mezőgazdasági hasznosítású állami tulajdonú földterületek leltározásáról, s a jelzett leltár dokumentációjának további jóváhagyásáról.”

A levél ezután kitér arra, hogy Nagydobronyt illetően a főosztály 15 rendelkezést adott ki a földrendezési tervek elkészítésére a földrészlegek tulajdonba adásához, köztük a terrorellenes művelet (ATO) résztvevőinek.
„Az adott részlegek a Nagy­dobronyi Községi Tanács jóváhagyásával lettek kiválasztva, amit a megfelelő levelek is alátámasztanak” – szögezi le Bohdan Hranyuk. (A Derzsgeokadasztr vezetőjének levele teljes terjedelmében megjelent a Karpatszkij Objektiv portálján: ko.net.ua)
Ugyanakkor Popka János nagydobronyi faluvezető az ungvári lapnak elmondta, hogy a Derzsgeokadasztr megyei főosztálya nem kérte ki a Nagydobronyi Községi Tanács véleményét a határozatok kiadása előtt, az önkormányzat semmi efféléhez nem járult hozzá.

„Az emberek birtokában vannak a földtulajdont igazoló állami okmányok ezekre a földekre, hogyan hagyhattunk volna jóvá ilyesmit? Az ATO-ban részt vetteknek sem tudunk földrészlegeket találni, nemhogy más megyék lakóinak…” – mondja Popka János, aki azt állítja, semmit nem tud a 2013. évi leltározásról, miután 2015. november 1-je óta áll a község élén.

Június 2-án a kérdést tárgyalta a Kárpátaljai Megyei Tanács agráripari, vidékfejlesztési, közigazgatási és földrendezési állandó bizottsága. Az ülésen Barta József, a megyei önkormányzat elnökének helyettese javasolta, hogy a bizottság tartson a témának szentelt kihelyezett ülést Nagydobronyban. A megyei képviselő ezenkívül jelezte, hogy a parlament első olvasatban már elfogadta azt a törvényt, amely a helyi önkormányzatoknak adja át a rendelkezési jogot a településhatárokon kívül eső földek felett. Barta József egyben közölte, hogy a nagydobronyi földek kérdését a megyei tanács június 14-i plenáris ülésén is napirendre tűzik.

Múlt pénteken újabb korrupciós botrány rázta meg Kárpátalját, emlékeztet a KO. A megyei ügyészség és az SZBU megyei főosztálya jóvoltából derült fény arra, hogy a Derzsgeokadasztr megyei főosztályának tisztviselői közvetítőn keresztül 25 ezer dollár „jogtalan hasznot” követeltek egy helyi vállalkozótól 25 hektárnyi földterület kiutalásában való közbenjárásukért.

Végül a Karpatszkij Objektív összeállításában emlékeztet, hogy I. Hizsnyak, a Derzsgeokadasztr földrendezési osztályának vezetője az idei év elején jelezte, Kárpátalján a közismert földhiány miatt lehetetlen kiutalni 2 ha földet az ATO valamennyi résztvevője számára. Közölte, hogy a lehetőségekből kiindulva kisebb földrészlegeket utalnak ki a számukra, amelyeknek méretéről a helyi önkormányzatok döntenek.

„Következésképpen az év elején még lehetetlen volt kiutalni fejenként 2 ha földet, néhány hónappal később viszont éppen ekkora földrészlegeket osztottak ki, többek között más megyék lakóinak is” – mutat rá a lap.
„A fentebbiekre való tekintettel csak remélhetjük, hogy Nagydobrony lakóinak sikerül megvédeni a tulajdonukat. Ellenkező esetben, véleményünk szerint, a magántulajdon fogalma válik kétségessé Ukrajnában” – állapítja meg a Karpatszkij Objektív.