Tűz ütött ki Nagyszőlős központjában

Február 3-án reggel tíz óra környékén tűz ütött ki a nagyszőlősi Béke téren. Nemrég még a Prominvestbank fiókja volt itt, csak egy hete adták ki a földszintet egy ruhaboltnak.

A tűz oka az elsődleges vizsgálatok alapján nyilvánvalóan rövidzárlat volt. A tűz perceken belül a teljes üzletet megsemmisítette az ott eladásra szánt ruhákkal együtt, a tűz átterjedt az első emeletre is, ahol magáncégek irodái vannak. Az iroda dolgozói segítették az oltásban „szomszédaikat” a tűzoltók kiérkezéséig.

A szemtanúk állítása szerint a tűzoltók 5 perc alatt a lángok leküzdésére érkeztek. A tűzoltóság emberei azt mondják, hogy a bejelentésig (a hívást természetesen rögzítették) körülbelül három perc telhetett el.

„A hívást 9:38-kor rögzítettük, a tűzesethez érkeztünk 9:45-re, 10:20-ra teljesen eloltottuk”.

Ez egy jónak mondható reakcióidő – mondta a Nagyszőlősi járási Állami Biztonságtechnológiai Központ felügyelője, Farkas Natalija. Az oltás során, mivel az üzletben rengeteg volt az éghető – és tűzvédelmi szempontból nagyon rossz anyag, melyek égésterméke mérgező is lehetett – speciális sűrített levegős készülékkel mentek csak be az épületbe.

Konkrét számokról, adatokról nincsenek még információk, de az már most egyértelmű, hogy az anyagi kár jelentős. Mindenesetre a lényeg, hogy emberéletet nem követelt a baleset.

 

forrás:hirsztar.neobase.hu