Újabb alkalmazottaknak tették kötelezővé a védőoltást Ukrajnában

Az ukrán egészségügyi minisztérium kiszélesítette a munkakörök listáját, amelyekben az alkalmazottak számára kötelező a koronavírus elleni védőoltás felvétele – számolt be kedden az UNIAN hírügynökség.

    Eddig a központi végrehajtó hatóságok és területi szerveik, a helyi államigazgatási szervek és az oktatási intézmények alkalmazottai számára volt kötelező legalább egy oltás felvétele. A listához a tárca hozzáadta a szociális munkásokat, a köztisztviselőket, valamint a stratégiai fontosságú vállalkozások dolgozóit is. Utóbbiak december 9-ig kaptak haladékot arra, hogy felvegyék az oltást, előbbieknél már hétfőn hatályba lépett a rendelkezés. Felfüggesztik állásukból azokat, akik a megjelölt határidőig az első dózist sem veszik fel.

Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta azt a döntést, amellyel a romló járványhelyzet miatt Ukrajnát kivették a szabad beutazásra jogosult országok „zöld” listájából. A tagállamoknak ugyanakkor továbbra is lehetőségük marad engedélyezni a beutazást Ukrajnából a teljes védettséggel rendelkezők számára. A hírportál magyarázata szerint Ukrajna kizárása a listáról nem jelenti automatikusan a határátlépési szabályok megváltozását. Az EU-országok azonban általában megfogadják a tanács ajánlását, és beutazási korlátozásokat vezetnek be a listán nem szereplő országok lakosaival szemben.

Forrás: MTI