Újabb fogolycseréről állapodtak meg a minszki összekötő csoportban

Szerző: | 2019.12.24., 14:20 | Közélet

Illusztráció

Az ukrán fél és a Donyec-medencei szakadárok között egy, az idei év végéig végrehajtandó újabb fogolycsere feltételeiről született egyezség hétfőn a kelet-ukrajnai válság rendezésével foglalkozó háromoldalú, azaz Kijev, Moszkva és az EBESZ képviselőiből álló minszki összekötő csoport videokonferencia útján hétfőn megtartott tanácskozásán – jelentette az UNIAN ukrán hírügynökség.

A megállapodás létrejöttét előbb a kontaktcsoportban Oroszországot képviselő Borisz Grizlov jelentette be, majd megerősítette a Facebookon Darka Olifer, a Kijevet képviselő Leonyid Kucsma volt ukrán elnök sajtótitkára is. Ugyanakkor egyik fél sem hozta egyelőre nyilvánosságra, hogy hány foglyot cserének ki, és a fogolycsere dátumát sem.

Valerija Lutkovszka, az összekötő csoport humanitárius kérdésekkel foglalkozó alcsoportjának ukrán tagja közölte, hogy a felek még dolgoznak a végleges listáján azoknak a fogva tartottaknak, akiket Kijev, valamint a donyecki és a luhanszki szakadárok ki fognak cserélni egymás között.

Egy újabb Donyec-medencei fogolycserének még az év végéig történő végrehajtásáról a “normandiai négyek” vagyis Ukrajna, Oroszország, Franciaország és Németország december 9-i párizsi csúcstalálkozóján született megállapodás.

Kijev és a kelet-ukrajnai szakadárok között legutóbb nagy szabású fogolycsere 2017 decemberében volt, akkor a szakadár területeken fogva tartottak közül 73-an nyerték vissza a szabadságukat, cserébe értük 233 szakadárt adtak át az ukrán hatóságok.

Ukrajna és Oroszország pedig legutóbb szeptember 7-én cserélt ki egymás között foglyokat, akkor térhettek vissza Ukrajnába többekkel együtt a tavaly novemberi ukrán-orosz fekete-tengeri incidens során bebörtönzött ukrán haditengerészek és Oleh Szencov Szaharov-díjas ukrán filmrendező.

Pin It on Pinterest

Share This