Ukrajna függetlenségét méltatták Beregszászban

Ukrajna függetlensége kikiáltásának 29. évfordulójáról és a nemzeti zászló napjáról emlékeztek meg Beregszászban 2020. augusztus 21-én a Sevcsenko szobornál.

A rendezvény az ukrán himnusszal kezdődött, majd a műsorvezető röviden ismertette az ünnep történelmi hátterét, célját és értelmét:

– Minden nemzet politikai és lelki életében vannak olyan események, melyek mélyen beleivódnak a történelmébe és tudatába, megalapozzák a létet. Huszonkilenc évvel ezelőtt történelmünkben egy új korszak kezdődött, hiszen a világtérképen megjelent egy új, független ország. Azóta minden év augusztus 24-én megünnepeljünk állami ünnepünket.

Babják Zoltán polgármester ünnepi beszédében köszöntötte a közönséget. Felhívta a figyelmet, hogy a nagy erőfeszítések árán megszerzett függetlenségnek szüksége van arra, hogy megvédjék a támadóktól, melyek a keleti harcok igazságtalanságában, veszteségeiben, az információs térben vívott harcokban nyilvánulnak meg,és melyeknek célja az emberek megosztása. Példaként említette az augusztus 20-i provokáció-sorozatot, melyet ismeretlen elkövetők a magyar nemzeti ünnep napjára időzítettek. Végül biztatásként hozzátette:
– Erőnk az egységben van. Arra törekszem, hogy vidékünk minden nemzetisége harmóniában éljen egymás mellett, hiszen közös célunk az országunkban uralkodó béke.

A köszöntő után a közönség Katerina Vohminceva és Oleh Kuznecov duettjét hallhatták, akik az Én Ukrajnám című dalt adták elő.

Az esemény koszorúzással folytatódott. A Sevcsenkó szobornál a városi és a járási vezetőség, Magyarország Beregszászi Konzulátusának, valamint az asztélyi határőrségnek képviselői helyezték el koszorúikat.

Bunda Fehér Rita
Kárpátalja.ma