Ukrajna megállapodást köt a vámunióval

Ukrajna május 31-én Fehéroroszországban írja alá a megállapodásról szóló szerződést a vámunióval – jelentette be Viktor Janukovics ukrán elnök Kazahsztán, Oroszország és Kirgizisztán elnökével tartott tanácskozását követően a kazah fővárosban, Asztanában.

Nursultan Nazarbajev, Kazahsztán miniszterelnöke felolvasta az orosz–fehérorosz–kazah vámunió országainak azt a közös kérelmét, melyben támogatják Ukrajna részvételi szándékát a szervezetben:

– Ukrajna megfigyelői státusban kíván részt venni a vámunió és a majdani Eurázsiai Gazdasági Unió tevékenységében. Mi határozattal támogatjuk e törekvést – mondta Nazarbajev, aki hozzátette, reményeik szerint a Legfelsőbb Eurázsiai Gazdasági Tanács következő ülésén jóváhagyják az okiratot.

Ukrajna már többször kérelmezte a vámunió munkájában való részvételt nem teljes jogú tagként, de Oroszország ezt eddig nem fogadta el, és amellett érvelt, hogy Kijev megfigyelői státussal nem vehet részt a szövetség döntéshozatalában. A belépésért cserébe Moszkva jelezte azt is, hogy hajlandó lenne jelentős mértékben csökkenteni az Ukrajnának exportált földgáz árát.

Másrészt az Európai Unió is többször kijelentette, hogy Ukrajna nem lehet egyidejűleg a vámunió és az Európai Unió szabadkereskedelmi övezetének a tagja.

A mukachevo.net nyomán