Ukrajnának választania kell az EU és Moszkva között
Ukrajnának választania kell: továbbra is az Európai Unióhoz kíván-e közeledni, vagy belép az orosz–fehérorosz–kazah vámunióba, a kettő ugyanis együtt nem lehetséges – jelentette ki múlt csütörtökön Kijevben Bronislaw Komorowski lengyel államfő Viktor Janukovics ukrán elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatójukon. A lengyel elnök kétnapos látogatást tett Ukrajnába, s a korrespondent.net hírportál szerint múlt pénteken ukrán ellenzéki vezetőkkel is találkozott.
A bebörtönzött volt ukrán kormányfő, Julija Timosenko ügyével kapcsolatosan a lengyel elnök kifejtette: noha ez Ukrajna belügye, akadályt gördíthet Kijev és az Európai Unió társulási megállapodásának aláírása elé. Viktor Janukovics az Ukrinform szerint kifejezte reményét, hogy Timosenko mihamarabb meggyógyul, és az ellene folyamatban lévő eljárás folytatódhat, illetve lezárulhat, s kiderül, bűnös-e. Janukovics kitérő választ adott ugyanakkor arra a kérdésre, hogy kész-e elnöki kegyelemben részesíteni az ellenzéki politikust: mint mondta, az eljárások még nem zárultak le.
A két elnök találkozóján szóba kerültek az októberi ukrajnai parlamenti választások is. Komorowski kifejezte reményét, hogy a választásokat úgy fogják megtartani, hogy az lehetővé fogja majd tenni Ukrajna számára az Európához való közeledést, aminek Varsó változatlanul a híve. Janukovics ígéretet tett arra, hogy a kijevi vezetés minden tőle telhetőt megtesz a választások tisztaságáért és átláthatóságáért.