Ukrán szénnel látnák el a Dnyeszter-melléket

Volodimir Zelenszkij ukrán és Maia Sandu moldovai elnök szerdán felvetette az energetikai válsággal küzdő szakadár Dnyeszter-mellék ellátását ukrán szénnel.

„Készek vagyunk segíteni Moldovának, ideértve a szénellátást”

 – jelentette ki Zelenszkij esti videóüzenetében, miután Sanduval egyeztetett a kérdésről.

A moldovai elnök a hivatalának honlapján megjelent közlemény szerint elmondta: ukrán hivatali partnerével megállapodtak abban, hogy „közös megoldást fognak keresni a súlyosbodó humanitárius válságra… ideértve az olyan alternatív energiaforrásokat, mint például a szén”.

Vagyim Krasznoszelszkij, a „Dnyeszter Menti Moldáv Köztársaság” elnöke humanitárius válságról beszélt, egyben hangsúlyozta, hogy a chisinaui vezetés nyomása ellenére Tiraszpol nem fogja megadni magát.

„Amennyiben valaki úgy gondolja, hogy a Dnyeszter-mellék térdre borul és kérlelni kezdi majd Moldovát, hogy csatlakozhasson, úgy abból nem lesz semmi” – hangsúlyozta Krasznoszelszkij a nemzetbiztonsági tanács ülését követően.

„Nyíltan humanitárius katasztrófáról beszélhetünk. Folyamatban van és egyre súlyosabb. Igyekszünk feltartóztatni, ahogy tudjuk, elkerülve a legsúlyosabb következményeket. A tavalyi év egészében ezen dolgoztunk, felkészültünk, tudván, hogy ez megtörténhet. Végig abban szerettünk volna hinni, hogy nem fog megtörténni, hogy a felek valahogy megállapodnak, de nem ez történt” – mondta.

A dnyeszter-melléki vezető egyben felszólította a moldovai vezetést, hogy rendezze a Moldovának a Gazprom orosz gázipari vállalattal szemben a gázszállítások miatt felhalmozódott adottságát, véget vetve ezzel a válságnak.

A Gazprom 709 millió dolláros tartozás kifizetését követeli az Európa-barát chisinaui kormánytól, amely azt állítja, hogy a fennmaradó tartozásának összege csupán mintegy kilencmillió dollár.

A Dnyeszter-mellék gázellátása azt követően omlott össze, hogy Ukrajna január elsejétől nem hosszabbította meg a területén keresztüli orosz gázszállításokról szóló megállapodást. A szakadár térségnek Moldovától eltérően nincs más gázszállítási útvonala.

A helyi hatóságok szükségállapotot rendeltek el. A Dnyeszter folyó bal partján található moldovai állami körzeti erőművet átállították szénműködésűre, tartalékai január végéig vagy február közepéig elegendőek. A takarékosság érdekében leállították a fogyasztók gázellátását, akárcsak a központi fűtést, szüneteltetik a lakóépületek melegvízellátását, és az áramot rotációs alapon szolgáltatják.

Forrás: MTI/hirado.hu

Nyitókép: korábbi felvétel