Ülésezett a Beregszászi Városi Tanács

Több, kommunális-gazdasági és városrendezési kérdést vitattak meg a Beregszászi Városi Tanács január 29-i ülésén.

A gyűlésen beszámoltak a 2015-ös költségvetési összegek felhasználásáról is. Tavaly több mint 52 millió hrivnya bevételhez jutott a városi büdzsé, ami az előirányzott összeg 113,2 százaléka. Döntés született arról, hogy a megállást és a parkolást tiltó közlekedési táblákat helyezzenek ki az Esze Tamás és a Sevcsenko utcák sarkánál, valamint szó esett az 1. számú középiskolával szemben lévő, balesetveszélyes nyárfák kivágásáról.

A végrehajtó bizottság 450-ről 980 hrivnyára emelte a temetkezési hozzájárulás összegét.

Pilipenko Marianna, az oktatási főosztály vezetője arról tájékoztatott, hogy februártól 1,7 millió hrivnyát utalnak ki a városi gyermekintézmények növendékeinek az étkeztetésére. Ennek értelmében egy gyermekre 25 hrivnyát fordítanak naponta, amelynek felét a városi büdzséből finanszírozzák, míg a másik felét a szülők fedezik majd. Beregszászban 1 190 óvodás, illetve bölcsődés van.

Kárpátalja.ma