Egy hónapra zárnak le egy útszakaszt Uzsok és Alsóverecke között
Hídjavítás miatt október 6-tól lezárják az Uzsok és Alsóverecke közötti állami jelentőségű T-07-10-es számú út egy szakaszát. A munkálatok körülbelül egy hónapig tartanak – nyilatkozta a Varosh hírportálnak Vaszil Rurics, az infrastrukturális fejlesztésekért felelős megyei szolgálat helyettes vezetője.
Rekesz (Zagyilszke) és Jávor (Jalove) falvak bekötőútjai között két elöregedett híd van, ezek közül az egyik állapota kritikus. Ennek javítása kezdődik hétfőtől, mivel fémszerkezete elrozsdált, és burkolata nem bírja el az 5 tonnánál nagyobb terhelést.
A másik híd Vezérszállás (Pidpolozzja) irányában, körülbelül másfél kilométerrel odébb található. Ennek javítását később kezdik el.
Vaszil Rurics szerint a felújítás nem igényel majd jelentős költségeket, mivel kisebb fémhidakról van szó. A tervek szerint kicserélik a teherhordó elemeket, korróziót gátló bevonattal kezelik a fémszerkezeteket, és lebetonozzák a felületet. Körülbelül egy hónapra van szükség, hogy a felület megszilárduljon.
Alsóvereckéről Rekesz települést továbbra is gond nélkül el lehet majd érni. A többi helységbe az M06-os Kijev–Csap autóútról Ábránka felől közelítve juthatnak el az autósok. Vezérszállásról kiérve balra Szarvasháza (Zsdenyijevo), jobbra Jávor felé vezet az út.
A szakember a korábban leszakadt szarvasházi híddal kapcsolatban megjegyezte, hogy az ottani munkálatok már a végső szakaszban vannak, és a hidat várhatóan két hét múlva megnyitják a forgalom előtt.
Forrás: varosh.com.ua
Nyitókép: illusztráció/Facebook/Viktor Mikita
