Választási csalásokra számítanak az elemzők Ukrajnában

A szakértők túlnyomó többsége Ukrajnában súlyos szabálysértéseket és csalásokat jósol az október 28-i parlamenti választásokra. „A Demokratikus Kezdeményezések alapítvány 140 szakértőt kérdezett meg, és közülük egy sem válaszolta azt, hogy szerinte a választások tisztán zajlanak le, közülük is csak 9 százalék gondolja úgy, hogy csupán elszigetelt szabálysértések lesznek, amelyek nem befolyásolják majd az eredményt” – közölte Irina Bekeskina, az alapítvány igazgatója hétfőn, a választási kampány hivatalos kezdetének napján.

Bekeskina szerint a parlamentben az államfő mögött álló erők kerülnek többségbe, legalábbis az egyéni választói körzetek többségében. Fontosnak nevezte ugyanakkor azt, hogy pártlistán ki kapja a legtöbb szavazatot. Ez ugyanis az elemző szerint egyfajta próbája az elnökválasztásnak. Ha ugyanis listán veszít az ellenzék, akkor elveszítheti a 2015-ös elnökválasztást is.

Jevhen Kopatyko, a Research and Branding Group elemzőcég vezetője úgy véli, hogy kemény küzdelem lesz az egyéni választói körzetekben – mint mondta – különösen azért, mert sokan már elfelejtették, mi az az egyéni jelöltválasztás. Vegyes parlamenti választások utoljára 2002-ben voltak Ukrajnában, az utána következőkön egyéni jelöltek nem voltak, csak pártlistára lehetett szavazni.

A szociológus előrejelzése szerint a pártok közül az első öt helyen a Régiók Pártja, az Egyesült Ellenzék, Klicsko pártja, az Udar (Csapás), a kommunisták és talán – a hónapok óta komoly médiakampányt folytató – Julija Timosenko pártjából kivált Natalija Korolevszka Ukrajna- Előre! elnevezésű pártja végezhet.

A legutóbbi, májusban végzett közvélemény-kutatásokon az Egyesült Ellenzék vezetett 27 százalékkal, a másodikon a Viktor Janukovics elnök vezette Régiók pártja 24 százalékkal, a „bronzérmes” pedig Klicsko pártja lett 10 százalékkal.

A Régiók Pártja hétfőn nyilvánosságra hozta listavezetői nevét. Olkeszandr Jefremov frakcióvezető a Korreszpondent ukrán hírportál szerint még a párt esti gyűlése előtt elmondta, hogy az első öt helyen Mikola Azarov miniszterelnök, Taiszija Povalij énekesnő, Szergij Tihipko miniszterelnök-helyettes, Andrij Kljujev, az Ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára és ő maga áll.

A Régiók Pártjával jelenleg koalícióban kormányzó kommunista párt is döntött a listás helyekről. A pártlista élére a pártelnököt, Petro Szimonyenkót választották.

Eközben Julija Timosenkót a Charité berlini klinika orvosai ukrán kollégáikkal együtt hétfőn megvizsgálták a börtönkórházban, és arra a következtetésre jutottak, hogy a volt miniszterelnöknek még nyolc hét pihenésre van szüksége, és ezalatt kerülnie kell a stresszt, nehogy visszaessen a gyógykezelésnek köszönhetően már javuló állapotából.
Forrás: hvg.hu