Változtatások jöhetnek a rendszámtáblák igénylésében

Újabb törvényjavaslattal állt elő Ukrajna Belügyminisztériuma, ami ezúttal az autótulajdonosokat célozta meg.

A projekt értelmében a járművek regisztrálásának, átíratásának menete változna meg: a műszaki bizonyítványokat továbbra is díjmentesen lehetne kézhez kapni, azonban a rendszámtáblát külön kellene megvásárolni az ezzel foglalkozó magánvállalkozóktól.

A törvénymódosítás szerzői azzal magyarázták kezdeményezésüket, hogy az csökkentené az állami költségvetést, és több lehetőséget teremtene a kisvállalkozók számára.

Előreláthatólag egy rendszámtáblapár ára a jelenlegi 180 hrivnyás tarifa helyett 450 hrivnyától kezdődne.

A módosítás azonban csak akkor lép érvénybe, ha azt – a miniszteri kabinetben történő jóváhagyás után – megszavazzák a parlamentben.

Kárpátalja.ma