Végleg bezárják a sóbányát

Aknaszlatinán 292 lakóház, 1200 ember otthona van veszélyben a település alatti sórétegek karsztosodása miatt, jelentette ki Viktor Baloga,Ukrajna katasztrófavédelmi minisztere, aki szakértőkből és különböző minisztériumok képviselőiből álló népes küldöttséggel látogatott el a felső-Tisza-vidéki településre.

A helyszíni vizsgálódás után kialakított tervek értelmében felszámolják a bányavállalatot, és végleg befejezik az immár ezer éve folyó sókitermelést a nagyközségben.

A régészeti emlékek azt bizonyítják, hogy Szlatina környéke már a római korban lakott volt. Ifjú Nagysomkuti Pap József Adalékok Máramaros történetéhez című könyvében többek között azt írja, hogy a fuldai évkönyvek, amelyek a 829-től 901-ig terjedő időről őriznek feljegyzéseket, a 892-es évnél már említést tesznek a vidék sóvölgyeiről. A települést Zlatina néven 1360-ban említik először. A környéken több helyen is találtak kitermelésre alkalmas kősót, de a leggazdagabb lelőhely a jelenlegi Aknaszlatinán van, ahol a XIII. század óta bizonyíthatóan van sóbánya, amelynek a bányászai már 1492-ben lázongtak a rossz körülmények miatt. A XVIII. és XIX. században egymás után nyitották meg az újabb és újabb sóbányákat. A sót évszázadokon át a Tiszán tutajokon jutatták el az ország belsejébe, míg 1880-ban Szlatináig kiépült a vasút. A településnek 1910-ben 2330, túlnyomórészt magyar lakosa volt.

A szovjet időkben jelentősen növelték a kitermelést a bányában. 1960-ban 326 000 tonna, 1970-ben 451 000 tonna sót hoztak a felszínre (ez az Ukrán SZSZK sótermelésének 10%-a volt). A 9-es számú bánya felső vágataiban 1968-óta különböző típusú allergiai és légúti betegségeket gyógyítanak. Ugyanakkor a bánya vízmentesítésére nem fordítottak kellő figyelmet, ez okozta Aknaszlatinán a jelenlegi katasztrófahelyzetet, amely a szakemberek szerint visszafordíthatatlan. Az egyetlen megoldásnak a bányák járatainak vízzel történő elárasztása látszik.

A mára kialakult helyzetről megkérdeztük Kocserha Jánost, Aknaszlatina alpolgármesterét, aki elmondta: A katasztrófavédelmi miniszter vezette delegáció határozattervezettel fordult Ukrajna kormányához, melyben azt kezdeményezik, hogy a költségvetés tartalékalapjának terhére szüntessék meg a technogén katasztrófával fenyegető jelenlegi helyzetet az aknaszlatinai sóbánya területén. A határozattervezet értelmében a bányászati tevékenységet végleg leállítják, a bányajáratokat vízzel árasztják el, hogy elejét vegyék a további karsztosodásnak.

Aknaszlatina nagyközség ökológiai, szociális és gazdasági rehabilitációjának megtervezésekor figyelembe vették a nagyközségi tanács 18 pontból álló javaslatcsomagját is, abból több pontot átemeltek a tervezetbe. Az országos jelentőségű allergológiai kórházak számára új bányát alakítanak ki, jól szigetelt föld alatti részlegeket hoznak majd létre a sótömbben. Felmerült annak a lehetősége is, hogy érdeklődés esetén magántőkéből engedélyeznék egy sólepárló üzem létrehozását a településen. A korábbinál költségesebb eljárás lényege, hogy nagy mélységbe fúrnának le, ahová édesvizet pumpálnának, a kiszivattyúzott sós vízből pedig a lepárlás során kinyernék a sót. A technológiai szabályok betartása esetén ez nem veszélyeztetné a községet.

A bánya bezárásával megszűnik a jelenlegi százharminc munkahely is, ami nagy veszteség Aknaszlatina számára. Némi reményt ad az új föld alatti részleg kialakításának terve. Ennek fenntartásához, karbantartásához ugyancsak kellenek majd bányászok, sőt, amennyiben megvalósul a sólepárló, akkor az újabb munkahelyeket teremt – hangsúlyozza Kocserha János, majd így folytatja: „Mindenesetre nehéz elfogadni a helyieknek ezt az új helyzetet, hisz Aknaszlatinán több mint ezer éven keresztül bányászták a sót, Európában a legjobb minőségű kősót. Itt az emberek mindig bányászatból éltek, és most egyszerűen végleg be akarják szüntetni a kitermelést. Szerintem ez nemcsak Aknaszlatina számára, hanem egész Kárpátalja számára is óriási veszteség. A település költségvetéséből is hiányozni fog a sóbánya adója, hisz ameddig működött az üzem, addig ez jelentős tétel volt.”

Mint arról korábbi írásainkban többször beszámoltunk, a bánya megsemmisülésének fő oka az volt, hogy az üzem vezetői nem gondoskodtak a felszíni vizek elvezetésére kialakított csatorna- és tárnarendszer, az úgynevezett stólok karbantartásáról. A II. világháború előtti időkben még nagyon nagy figyelmet fordítottak ezekre. Akkor meg tudták oldani azt, hogy az esővíz nagyon rövid idő alatt lefolyjon, csak egészen kis része szivárgott be a talajba. A múlt század hetvenes–nyolcvanas éveiben a korábbi gyakorlattal ellentétben, a hozzá nem értő bányaigazgatók elhanyagolták a stólokat és a felszíni vizek ügyét, emiatt egyre több víz szivároghatott le a sótömbbe, mára föld alatti sósvizű folyókként ömlik be a felszíni víz a bányajáratokba, amelynek a kiszivattyúzása túl nagy költségekkel járt. Mindez napjainkban lehetetlenné teszi a bányaművelést és veszélyezteti a település lakóházait is, hisz egyre gyakrabban omlanak be a bányajáratok, a felszínen kisebb-nagyobb gödröket, szakadékokat kialakítva. A beszakadások helyén víznyelők és sós tavak jöttek létre.

Flóra József, a bányászszakszervezet elnöke lapunk kérdésére elmondta: „Két éve már nem folyik sókitermelés Aknaszlatinán. Bár munkája azóta is volt a bányászoknak, igaz, csak különféle mentési munkák lagymatagon, amit a költségvetési pénzekből fizettek ki megkésve és nem mindig teljes összegben. Az utóbbi időben nem voltak nagyok nálunk a fizetések, átlagosan másfélezer hrivnya körül mozgott, vagy még kevesebb. Hogy mi lesz velünk, bányászokkal a bányavállalat felszámolása után, nem tudjuk pontosan megmondani. Maga a felszámolás egy hosszú folyamat, aminek megvan a maga forgatókönyve, ez is sok munkát igényel még a bánya területén. Egyelőre félig-meddig kényszerszabadságon van a bányamunkások zöme. Hosszabb távon talán az új allergológiai kórház építése jelent majd a bányászok számára munkát. A sófőző (sólepárló) tervéről is évtizedek óta hallok, ahol a sós víz elpárologtatásával nyernék majd a sót. Az is munkahelyeket jelentene. Adná Isten, hogy minél hamarabb beinduljon! Úgy tudom, a világon sok helyen működnek gazdaságosan ilyen üzemek.

A bányának most 130 munkása van, 2002 elején még 1100, tíz évvel ezelőtt pedig 2,5 ezer volt, akkor még két bánya, a 8-as és a 9-es üzemelt teljes kapacitással. Volt olyan év, 92-es, ha jól emlékszem, hogy megközelítettük az évi egymillió tonnás kitermelést. Itt sok-sok generáció óta a legtöbben ebből éltek, hogy mi lesz a bánya teljes bezárása után, azt ép ésszel fel sem lehet fogni. Pillanatnyilag mindenkit sokkolt a hír. Sajnos tudomásul kell vennünk. Egyébként ez egy természetes folyamat, a bányák is – akárcsak az emberek – születnek, élnek és virulnak, megöregednek és meghalnak. De ennek még nem kellett volna bekövetkeznie, egyszerűen az állambácsinak nem kellettünk mi már, körülbelül húsz éve megkezdődött a bánya fokozatos leépítése.”

 Forrás: karpataljalap