Veszélyben van-e az ukrán demokrácia?

Az eddig a stabilitást hiányoló Nyugat szemében mintha megszépült volna az elmúlt évek káosza, a gazdaság zuhanórepülése.

Az ismert ukrán meteorológus, Ljudmila Szavcsenko a minap a közszolgálati rádióban félreérthetetlenül a kormányra utalva úgy konferálta fel a várható időjárást, hogy a verőfényes napsütés mintegy kárpótlás az országban manapság uralkodó káoszért és törvénytelenségért. Ljudmila Szavcsenko átlépett egy határt, ám nem mondtak fel neki. Igaz, már nem ő mondja az előrejelzést, amit ráadásul elővigyázatosságból felvételről sugároznak. Ilyen szöveg aligha hangozhatna el a BBC időjárás-jelentésében, a nyugati sajtó azonban máris cenzúrát kiált, s ebben az esetben is annak bizonyítékát látja, hogy Viktor Janukovics vezetésével Ukrajna nem demokratikus irányba halad. De vajon így van-e mindez?

Nemrégiben egy kijevi konferencia ötödik órájában kissé lankadt a figyelmem, s az ukrán átmenet húsz évét értékelő nyugati előadókat hallgatva egy pillanatra azt hittem, Magyarországról beszélnek. Szinte ugyanazokkal a fordulatokkal ostorozták ugyanis a jelenlegi ukrán vezetést, mint tették azt a hazai médiatörvény vagy az alkotmány elfogadása után. A terembe véletlenül betoppanók azt hihették, hogy Ukrajnában idáig minden rendben volt, aztán hirtelen diktatórikus fordulatot vettek a dolgok. Az eddig a stabilitást hiányolók szemében mintha hirtelen megszépült volna az elmúlt évek káosza, a politikai csatákba fulladt irányíthatatlan sodródás, a gazdaság zuhanórepülése. Az ember azt gondolná, hogy ezek után értékként tűnik fel az ország politikai és gazdasági stabilizálása. Ezzel szemben a nyugati előadók többsége túlhatalomról, a sajtó megregulázásáról beszélt, s a szabadságjogok visszafogását, a demokrácia sérülését rótta fel a Janukovics fémjelezte hatalomnak.

Ukrajnában koránt sincs minden rendben, ám a nyugati sajtóban oly sokat emlegetett autoriter fordulatról messze nincs szó. Szemmel látható ugyanakkor az igazodás a hatalmi vertikált megerősítő, valódi alternatíva nélkül kormányzó erőhöz. Érvényes ez a törvényhozásra és a sajtóra is. Kétségtelen, hogy nem nélkülözik a politikai megfontolást az ellenzék egyes vezetői ellen indított bírósági ügyek, azt is meg kell azonban emellett jegyezni, hogy a társadalom nem hullajt krokodilkönnyeket Timosenko vagy Lucenko miatt. Tisztában van ugyanis azzal, hogy lenne jogalap az elítélésükre. Igaz, ez másokra is érvényes.

– Túlzás azt állítani, hogy veszélyben lenne a demokrácia Ukrajnában – fogalmaz Vagyim Karaszjov, a kijevi Globális Stratégiák Intézetének igazgatója. – Eleve hiányoznak Ukrajnában azok a források, így a gáz, az olaj, amelyek segítenék egy totalitárius rezsim kialakítását. Sőt, igazán még „szilovikok” sincsenek. Arról nem is beszélve, hogy Janukovics egyáltalán nem karizmatikus vezető. A hatalom nem képes igazi autoriter rendszert kiépíteni, míg az ellenzék jelen állapotában alkalmatlan a demokrácia megvédésére. Így Ukrajna megrekedt a két rezsim között. Az ellenzéket ma nem egyes politikusok, pártok, hanem az emberek jelentik. A civil társadalom bizalmatlan a politikai elit egészével szemben, így nem igazán bíznak Janukovicsban sem, ám tény, hogy Timosenkóban még kevésbé – árnyalja a képet Karaszjov.

A PENTA kutatóintézetet vezetője, Volodimir Feszenko úgy véli, hogy Janukovics orosz modellt, az irányított demokrácia egyfajta ukrán változatát építi. Nem Lukasenko, hanem Putyin útját járja. Komoly kihívás számára, miként őrizze meg egyszerre a demokratikus homlokzatot és erősítse ezzel párhuzamosan a hatalmi vertikált. Ugyanígy egyensúlyoz a népszerűség megtartása és az elodázhatatlan reformok között. Monopol helyzetben van, hiszen sokak meglepetésére Timosenko messze gyengébb a vártnál. Komoly politikai, ideológiai válsággal küzd, s egyre kevésbé képes vonzó képet sugározni magáról.

A nyugati bírálatok másik fő eleme, hogy Kijev manapság túlságosan Oroszország felé fordul, s el kell döntenie, merre megy tovább. A jelen lévő magas rangú ukrán kormánytisztviselők nem győzték bizonygatni, hogy az európai integráció elkötelezett hívei. Tegyük hozzá, annak ellenére, hogy Brüsszel belátható időn belül semmiféle tagsággal nem biztatja őket. Sőt, egyelőre még a társult tagságról vagy a vízummentes utazásról is csak álmodoznak az ukránok.

Ennek ellenére, miközben a világ gazdasági és politikai súlypontja érezhetően keletre tolódik, az állítólag oroszbarát Janukovicsot hiába próbálja hol szép szóval és ígéretekkel, hol pedig nyomásgyakorlással kelet felé terelni Moszkva, az ukrán elnök egyáltalán nem viselkedik kezes bárányként. Idén már kétszer mondott nemet, mégpedig nem is akármilyen kérdésben. Először a Naftogaz és a Gazprom egyesülésére, majd az orosz–belorusz–kazah vámunióra mondott nemet. Meg kell jegyezni, hogy a körülményeket, a kettős mércét sem nélkülöző folyamatos bírálatokat figyelembe véve elismerésre méltó ez az Európai Unió melletti kitartás.

– A cél az európai integráció, de a hatalom is tisztában van azzal, hogy ez a közeli jövőben nem aktuális – szögezi le Volodimir Feszenko. – Az uralkodó elitet nem rázza meg az európai integráció kitolódása, hiszen számára nem e végcél, hanem a köztes eredmények az igazán fontosak. Így a társult tagságról és a szabadkereskedelmi övezet létrehozásáról és a vízummentességről vagy legalább a liberalizációról szóló szerződés. Janukovics köre számára az integráció gazdasági vonzatai az elsődlegesek, a politikai értelemben vett integráció ellentétes az általa épített berendezkedéssel, s így inkább csak problémát okozna számára – fogalmaz az ukrán elemző.

Ukrajna tehát a maga módján, különösebb invitálás nélkül is Európa felé közeledik. A Kijevben kevésbé leendő tagot, mint inkább Moszkva ellensúlyát látó uniós politikusok azonban gyakran elfelejtik, hogy Ukrajna gazdasági, politikai és biztonsági érdekeit egyáltalán nem szolgálja, ha hátat fordít keleti szomszédjának. Nem is teszi, de erre válaszul nyomásgyakorlásként azért nem elegáns olyan demokratikus normákat számon kérni egy az átmenetet még nem befejezett országon, amelyek Európában sem működnek.

Stier Gábor

Forrás: mno.hu