Veszélyessé vált Ungvár legnagyobb hulladéktelepe

Az Ungvár mellett található Börvinges (Barvinok) hulladéklerakóját az egyik legveszélyesebb ukrajnai szeméttelepnek nyilvánították a szakemberek – tette közzé a mukachevo.net hírportál június 3-án.

Ide hordják a megyeszékhelyen összegyűlt hulladékot.

2015 végén a Miniszteri Kabinet másfél millió hrivnyát különített el a szeméttelep helyreállítására. Januárban Andrij Bohdan polgármester bejelentette, hogy a megyeszékhely számára új hulladéklerakó helyet létesítenek, mivel az eddigi várhatóan ez év augusztusára-szeptemberére teljesen megtelik. További intézkedésekről viszont nem esett szó.

Ukrajna összes hulladéktelepéről nincs hivatalos adat, de szakemberek szerint az ország közel hét százalékát foglalják el, tehát összterületük egyenlő Svájc területével.

A környezetvédők úgy vélik, Ukrajnában körülbelül hatezer hivatalos és több mint harmincötezer illegális szeméttelep működik.

A halálos áldozatokat is követelő, Lemberg melletti ökológiai tragédia után a környezetvédelmi minisztérium ígéretet tett arra, hogy ellenőrzik az ország minden nagyobb hulladéklerakóját, s a legveszélyesebbek működését betiltják.

Kárpátalja.ma