Vesztegetés miatt rendeltek el nyomozást egy záhonyi pénzügyőr ellen

Hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette miatt rendelt el nyomozást egy Záhonyban

szolgálatot teljesítő pénzügyőr ellen a Nyíregyházi Nyomozó Ügyészség október 6-án – tájékoztatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség sajtószóvivője csütörtökön az MTI-t.

Az eddigi adatok szerint a Záhonyi Vámhivatal állományába tartozó főtörzsőrmester a soron kívüli kiléptetés fejében pénzt fogadott el Ukrajna irányába tartó kamionok és buszok vezetőitől – írta közleményében Szilágyi László. Az ügyészség az elkövetőt gyanúsítottként hallgatta ki, majd őrizetbe vette – tette hozzá a szóvivő.

Szilágyi László tájékoztatása szerint az elkövető leleplezésében az ügyészség mellett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a Nemzeti Védelmi Szolgálat is közreműködött.

forrás:szon.hu