Viktor Baloga szerint Zakurenij „beszívott” a nyelvtörvény kapcsán
„A Kárpátaljai megyei tanács egyes vezetői mintha túl sokat szívtak volna, mert bejelentették ma, hogy a helyi tanácsoknak nincs felhatalmazásuk valamely nyelvnek megadni a regionális státust” – írta Facebook-oldalán Viktor Baloga a zakarpattya.net.ua tájékoztatása szerint.
Mint arról tegnap a Kárpátalja Ma is beszámolt, Volodimir Zakurenij, a Kárpátaljai Megyei Tanács ügyvezető elnöke kijelentette, hogy a megyei önkormányzat felhatalmazás híján nem nyilváníthatja a magyart regionális nyelvvé. (Az ügyvezető tanácselnök nevével játszik Baloga bejegyzésében: Zakurenij – obkurenij, «sokat szívott, beszívott».)
Viktor Baloga, az egyik legbefolyásosabb kárpátaljai politikus, az Egységes Közép (JEC) párt meghatározó alakja viszont úgy véli, hogy a szóban forgó megyei tanácsi vezetők így akarják lerázni magukról a magyar nyelv regionális státusának kérdését. Szerinte azért született meg az új nyelvtörvény, hogy csupán egyetlen nyelvet, az oroszt erősítsen. Hiszen, mint emlékeztet, kiderült, hogy a harkivi, donyecki, luhanszki, mikolajivi és más megyei tanácsoknak volt elég hatáskörük az orosz nyelvhez, a kárpátaljainak viszont nincs.
„Ez abszurdum – írja egyebek mellett. – Egyszerűen arról van szó, hogy aki ilyen kijelentéseket tesz, az tudja, hogy nincs elég szavazata a nyelvkérdéshez. És hogy nem lehet ezt csinálni, mert szétszakítja az országot.” (A politikus itt bizonyára arra utal, hogy a Régiók Pártjának vélhetően nem lenne elég szavazata a Kárpátaljai Megyei Tanácsban a magyar nyelv regionális státusának megadásához, hiszen ott Viktor Baloga pártja és az ukránérzelmű ellenzék képviselői vannak többségben – a szerk.)
Hét