Visszaéléseket vizsgálnak az oltások beszerzésével kapcsolatban

Az Ukrán Nemzeti Korrupcióellenes Iroda (NABU) február 17-én megerősítette, hogy előzetes vizsgálatot indított koronavírus elleni oltások beszerzésével kapcsolatos esetleges visszaélések ügyében. A sajtóközleményben leszögezik, hogy ez a vizsgálat egyáltalán nem akadályozza a vakcinák beszerzését. A NABU hangsúlyozta, hogy a vizsgálat még az elején tart, még nem állapították meg azt sem, hogy történt-e egyáltalán törvénysértés.


    Sajtóértesülések szerint – amelyeket a NABU nem erősített meg – Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter érintett a vizsgálatban a Sinovac kínai gyógyszergyártó vállalattal kötött vakcinavásárlási szerződés miatt. A feltételezések szerint ugyanis a megállapodás megkötésében közreműködő cég túl magas áron vásárolta meg Ukrajnának a vakcinát.


    Sztepanov keddi tájékoztatóján kijelentette, hogy az oltóanyagok megvásárlásával kapcsolatos csalások gyanúja megalapozatlan, a NABU vizsgálatát pedig ellene indított „személyes háborúnak” nevezte.

Forrás: mti.hu