A KMKSZ elítéli a kárpátaljai képviselők ellen hazaárulás címén indított eljárást

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) hétfőn nyilatkozatban ítélte el azt, hogy hazaárulás címén és még további vádpontokban indított büntetőeljárást az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) a kárpátaljai Szürte település helyi képviselői ellen, amiért az ünnepélyes beiktatási ülésen elénekelték a magyar himnuszt.

„A KMKSZ mélységesen felháborítónak tartja a kárpátaljai szürtei kistérségi képviselők minden törvényi alapot nélkülöző vegzálását. A magyar nemzeti imádság eléneklése kapcsán ellenük indított eljárás és a hazaárulással való megvádolás példátlan eset a független Ukrajna eddigi történetében. A nemzetiségi szimbólumok, a nemzeti trikolór, a himnusz, a címer használatát a kulturális autonómia keretén belül Ukrajna alkotmánya és az 1992-es nemzetiségi törvény is biztosítja” – írta a szervezet az MTI-hez eljuttatott közleményében.

A KMKSZ közölte: a szövetség úgy véli, hogy a szürtei eset is annak a koholt politikai vádak alapján tervszerűen felépített eljárásnak a része, amelynek célja a magyar szervezetek tevékenységének ellehetetlenítésén túl a kárpátaljai magyarság és vezetőinek megfélemlítése.

„A szövetség ismételten felhívja Magyarország és a nemzetközi szervezetek figyelmét az ellenünk állambiztonsági eszközökkel folytatott politikai nyomásgyakorlásra, és felszólítja az ukrajnai illetékes szerveket, hogy haladéktalanul vessenek véget a kárpátaljai magyarok ellen folytatott koncepciós eljárásoknak – emelte ki a KMKSZ.

Az Ukrajinszki Novini hírportál szombaton hozta nyilvánosságra az SZBU hivatalos válaszát az általuk a hatóságnak írásban elküldött kérdésre. Ebben az SZBU megerősítette, hogy hazaárulás, továbbá Ukrajna területi integritásának megsértése és dokumentumhamisítás címén eljárást indítottak szürtei kistérségi képviselők ellen. További részleteket nem közöltek, arra hivatkozva, hogy a vizsgálat folyamatban van. Így azt sem hozták nyilvánosságra, kihallgatták-e az érintett képviselőket.

Forrás: mti.hu