A KMKSZ köszöni a kormánynak, hogy támogatja Ukrajna EU-tagjelöltségét

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) külön nyilatkozatban fejezte ki köszönetét Magyarország kormányának, amiért támogatja Ukrajna EU-tagjelöltségét.

„A jelenlegi helyzetben ez rendkívül fontos Ukrajna valamennyi állampolgára számára” – áll a KMKSZ nyilatkozatában.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebook-oldalán jelentette be, hogy Magyarország támogatja azt a kezdeményezést, amelyet nyolc európai uniós tagállam indított Ukrajna európai integrációjának elősegítéséért.

A tárcavezető videóüzenetében kifejtette: a magyar emberek nem akarnak háborút, ezért Magyarország minden olyan segítséget megad Ukrajnának, amely elősegíti a békét. Kiemelte, hogy Magyarország ezért támogatja ezt a kezdeményezést, és sürgeti a brüsszeli intézményeket, hogy vegyék napirendre az indítványt.

Magyarország szolidáris Ukrajnával, kiáll Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett, befogadja és ellátja az Ukrajnából érkező, a háború elől menekülőket, továbbá szorgalmazza az ukránok és az oroszok között hétfőn kezdődött tárgyalásokat. „Imádkozunk, hogy ezek minél előbb folytatódjanak, és minél előbb eredményt is hozzanak” – mondta Szijjártó Péter.

Forrás:mti.hu