Áder: nincs itt a világvége

Nincs itt a világvége azzal, hogy Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke bejelentette országa kilépését a párizsi klímaegyezményből, mert az azt aláíró többi ország ezután is kész tartani magát a vállalásokhoz, ahogyan az Egyesült Államok szövetségi államainak többsége is – mondta Áder János köztársasági elnök pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.

Az államfő megerősítette, erkölcsileg elfogadhatatlannak tartja Donald Trump döntését, amellyel kapcsolatban jogos és indokolt a kritika, ugyanakkor kiemelte: a párizsi egyezmény többi országának vezetője nemcsak egyértelművé tette a vállalások betartását, hanem fel is akarja gyorsítani a végrehajtási jogszabályok kidolgozását.
Az Egyesült Államokban pedig a szövetségi államok többségének, 30-nak a vezetője bejelentette: nem hajlandó elfogadni az elnök döntését, „ők mindenképpen továbbmennek a párizsi úton” – hívta fel a figyelmet Áder János, jelezve: így az a furcsa helyzet állhat elő, hogy az Egyesült Államok úgy is teljesítheti korábban tett vállalását, hogy kilépett a párizsi megállapodásból.