Az ukránok fele nem akar saját jogaiért harcolni

Az ukránok közel felét senki semmivel sem tudná rávenni arra, hogy az utcára vonuljon bármivel szemben is tiltakozni vagy tüntetni – derül ki a Demokratikus Kezdeményezések és a Nemzetközi Szociológiai Intézmény által végzett nemzetközi közvéleménykutatás eredményéből.
Az ukrán állampolgárok többsége (73,2 %) kevésbé tartja valószínűnek, hogy tömegtüntetésekre kerüljön sor amennyiben rosszabbodik az életszínvonal vagy csupán saját jogokat kellene ily módon megvédeni. Csupán a megkérdezettek 2,3 %-a véli ennek ellenkezőjét.
A megkérdezettek 21,2 %-a részt venne tiltakozási akcióban. A megkérdezettek leginkább abban az esetben vonulnának utcára, ha erősen csökkenne az életszínvonal (24,3 %), nem kapnák kézhez fizetésüket illetve nyugdíjukat, vagy ha jelentősen emelkednének az árak.
A megkérdezettek 45,3 %-a semmilyen probléma esetén sem vonulna utcára. A demokratikus elvek megsértése esetén a válaszadók 3,5 %-a vonulna ki tüntetni – írja a Tsn.ua internetes hírportál.
A felmérés eredményeiből továbbá kiderül, hogy a válaszadók 49,8 %-a szerint feszült a politikai helyzet az országban. A válaszadók 50,5 %-a szerint nehéz az élet, azonban kibírható, a megkérdezettek 33,5 %-a szerint elviselhetetlen.
Az ukránok 28,8 %-a szerint a választások javítanak majd a helyzeten, 48,3 %-uk szerint azonban mit sem fog változni a helyzet a választások után. A felmérést szeptember 18 és október 4-e között végezték az ország egész területén.
Forrás: Kárpátinfo.net