Egy kárpátaljai orvos üzenete a lakosság felé

Az ungvári Novák Endre Kórház főorvosa, Jurij Jacina a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal sajtótájékoztatóján hívta fel a figyelmet a koronavírus-járvány kárpátaljai terjedésének súlyosságára – tudatta a pmg.ua hírportál március 8-án.

„Ma az intézményünkben 120 olyan beteg van, akinek oxigénre lenne szüksége. Közülük hatvannak az intenzív osztályon kellene lennie. Ezzel szemben az intenzív osztályunkon csak 6 ágy van, és nem lehet bővíteni. A kórházunk naponta 25-30 oxigénpalackot használ el, reggelre már csak öt maradt. Mit mondanak, mit kezdjek vele? Hogyan menthetünk így életeket?” – mondta a főorvos.

Jacina kiemelte, ismer olyan eseteket, amikor az emberek koronavírus tesztje pozitív lett, mégis járkálnak a városban, vásárolni mennek, összetalálkoznak a rokonokkal és terjesztik a betegséget.

„Térjenek végre észhez! Nem érdekel, hogy hisznek-e ebben a betegségben! Kollégáimmal a bizonyítékokra alapuló orvoslásra támaszkodunk. És minden nap találkozunk a halállal” – nyomatékosította a főorvos. Majd hozzátette: „Csak vegyen fel egy maszkot, és tartsa távol magát az emberektől – ez nem olyan nehéz. Segítsen nekünk, mert a hétvégére összeomlunk!”

Kárpátalja.ma