Furcsa forradalom

Egyelőre nem egyértelmű, hogy forradalmi időket élünk-e egyáltalán, avagy a mostani zavargások csakúgy érdektelenségbe fulladnak majd, mint már oly sokszor korábban.

Annyi bizonyos, hogy a történészek, akik szeretnek hangzatos jelzőket aggatni az eseményekre, joggal keresztelhetnék el majdan furcsa forradalomnak a jelenlegit. Persze nem tudhatjuk, mi kerül be évek múltán a történelemkönyvekbe, s mi hull ki az idő rostáján, mint a hétköznapok érdektelen és lényegtelen aprósága. Csak az bizonyos, hogy a ma embere számára a napi események – jelentősek és jelentéktelenek – együttesen alkotják a jelent, a valóságot. Ezekből a napi hírekből mostanság különös mozaikokat rakhatunk ki, s az élet szemmel láthatóan egyáltalán nem korlátozódik a „forradalomra”. Igaz, a szenzációgyanús hírek pillanatnyilag kétségtelenül az ilyen-olyan majdanok, azaz terek környékéről érkeznek, érdemes azonban időnként elszakadni a vezető hírügynökségek értesüléseitől.
Az uzhgorod.in portál például azt írja, hogy az interneten egyaránt tömegesen toboroznak jelentkezőket a Jevromajdan támogatására, meg arra is, hogy „problémákat okozzanak” a tüntetőknek. A slando.ua hirdetései között például találunk olyat, amely ingyenes jogi segítségnyújtást vagy éppen szállást kínál a Jevromajdan résztvevőinek. Önkénteseket is keresnek, akik ruhát, élelmiszert és gyógyszert gyűjtenének a tüntetőknek.
Egy másik hirdetésben viszont „nyugodt és kiegyensúlyozott, sportos testalkatú srácokat” toboroztak egy tegnapi nagygyűlésre. Az Arszenalnaja metrómegállónál volt a gyülekező 12.45-kor, s a „sportolóknak” munkájukért 200 hrivnyát ajánlottak – tudjuk meg az uzhgorod.in összeállításából.
A kedvencem azonban az a szösszenet, amelyre néhány órája bukkantam ugyancsak a slando.ua-n: „Kereseti lehetőség kijevi nagygyűléseken. Telefonálni 8-tól 22.00 óráig lehet. Emberekre van szükség békés akcióhoz a majdanra. Kávé, tea, szendvicsek ingyen. A fizetség 15 hrivnya/óra”.
Aki rendszeresen böngészi az internetes sajtót, az eddig is sejthette, hogy a hétvégén Kijevben nagy valószínűséggel nem ezek a hirdetésben keresett békés „munkavállalók” csaptak össze a különleges belügyi alakulatokkal. A hatalompárti transkarpatia.net.ua azért a biztonság kedvéért közölt minap egy leleplezőnek szánt rejtett kamerás felvételt, amelyen többek között Oleg Tyahnyibok, a nacionalista Szvoboda párt vezetője vall ellenzéki szövetségeseiről, azaz a Batykivscsina és az Udar vezetőiről, illetve azok „támogatóiról”. Mondandójának lényege: Arszenyij Jacenyuk és Vitalij Klicsko legfeljebb pénzért tud tüntetőket toborozni. A világhálón szörfözőt mindazonáltal zavarba ejtheti, hogy a felvételen tavaly októberi dátum szerepel…
Kárpátalján a tiltakozó megmozdulások hőfoka a kijevi teázós-szendvicsezős „forradalomcsinálásétól” is elmarad. A helyzet abszurditását fokozza mifelénk, hogy a helyi sajtó képtelen felülemelkedni a pártpolitikai kötődéseken és személyes sérelmeken. Könnyen az a téves benyomásunk támadhat például, hogy az ungvári ellenzéki mozgalom egyik kulcskérdése: engedik-e az egyetemek rektorai tüntetni a hallgatókat, illetve, hogy ők maguk kinek a pártját fogják ebben az országos kalamajkában. Tegnap írta az ukrán nacionalistákhoz közel álló zakarpattya.net.ua: „Holnap reggel a sztrájkgyűlés után a tiltakozók a felsőoktatási intézmények felé veszik az irányt, hogy követeljék a rektoroktól, engedjék sztrájkolni a diákokat”. Ne higgye magát cinikusnak, aki komédiának tartja ezt a hozzáállást, mert ez valóban komolytalan. Azóta egyébként tudjuk, hogy a rektorok úgy nyilatkoztak, senkit sem érhet retorzió a szabad véleménynyilvánításért, arról azonban nem szólnak a beszámolók, hogy mi lesz az elmaradt foglalkozásokkal, milyen büntetést rónak ki utóbb a hiányzókra.
Ugyancsak sokat elárul a tüntetések hátteréről, hogy a Szvoboda nem bírta vagy nem akarta tovább fenntartani a látszatot, miszerint ezúttal az egész ukrán nép kelt volna fel a hatalom ellen az európai integráció okán, pártszimpátiáktól függetlenül. A hétvégén már a fővárosban és Ungváron is ott lengtek a zászlóik a tüntetők feje felett, miközben szövetségeseik, a Batykivscsina és az Udar főleg ukrán nemzeti lobogók alatt demonstráltak.
Az ungvári nagygyűlésről készült felvételeket nézegetve leginkább az a kép érinti meg az embert, melyen egy tízéves forma kisfiú kezében a papírlapra írt jelszó azt hirdeti: „Együtt a végsőkig”. Nem gyerek kezébe való üzenet ez, ráadásul kétséges, hogy a szervezők, akik közül jó néhányan számos pártot megjártak már az elmúlt években, méltók-e egyáltalán ekkora bizalomra és elkötelezettségre.
Érdemes olvasgatni ezzel összefüggésben a vasárnapi ungvári tüntetésről szóló beszámolókhoz íródott olvasói kommentárokat, de maga a zakarpattya.net.ua sem rejti véka alá a véleményét hétfői írásában. Ebben Thomas Carlyle után szabadon emlékeztetnek, hogy a forradalmat a romantikusok készítik elő, a fanatikusok hajtják végre, s a gazemberek élvezik a gyümölcseit. „Például a városi tanács rendkívüli ülésének megtartásáról 14 órai kezdettel (amelyen határozatban ítélték el a kijevi tüntetők elleni támadást, és lemondásra szólították fel a kormányt – a szerk.) a sajtóban az Egységes Centrum párt frakciójából a Korona komplexum elkótyavetyéléséért kizárt egykori bűnöző elem, Ivan Volosin tájékoztatott, a diákoknak a megyei állami adminisztráció épületéhez tartó menetoszlopa élén az az F. Vascsukhoz közel álló személy haladt, aki a Régiók Pártja győzelméért dolgozott az UNE diákszállóiban, valamint Mihajlo Rosko, az UNE idegen nyelvek [karának] vezetője, egy hatalompárti »tuska« a városi tanácsból, aki a »régiósokkal« együtt szavaz” – írja a portál A „forradalmat” Ungváron korruptak és „tuskák” vonják ellenőrzés alá című cikkében. („Tушка”, tőkehús – így nevezi az ukrán zsargon a nem önállóan politizáló, egy adott politikai erő utasításai szerint szavazó és cselekvő önkormányzati vagy parlamenti képviselőket.)
„Tegnap a színház téri tüntetésen látták R. Oficinszkij és F. Sandor rektor-helyetteseket. Azok között, akik állandóan igyekeznek a kamera elé kerülni, ott van Pavlo Fedaka, Sz. Ratusnyak egyik legodiózusabb híve, a tömeges földelkótyavetyélés egyik megszervezője az előző összehívású Ungvári Járási Tanácsban, amiért másokkal együtt nyilvánosan ki lett zárva a Batykivscsina frakciójából, a Proszvita ungvári épületének bitorlója” – teszi hozzá egyebek mellett a zakarpattya.net.ua.
A jelek szerint a forradalom még ki sem tört úgy istenigazából, máris megindult a helyezkedés közéletünk híres-hírhedt szereplői körében.
A kormánypártokat sem kell azért félteni, eszük ágában sincs megadni magukat néhány tüntető láttán. Például a híradások szerint Olekszandr Ledida kormányzó tegnap bejelentette, hogy kész fogadni az ungvári tüntetők képviselőit. A gesztus látszólag bölcs és humánus, valójában tökéletesen értelmetlen, hiszen a kárpátaljai kormányzó sem az ország európai uniós társulási szerződésének aláírása, sem a kormány és az államfő lemondása ügyében – ami a tüntetők két legfőbb követelése – nem tehet semmit. Sőt, képviselőiknek a Kárpátaljai Megyei Tanácsban sikerült megakadályozniuk, hogy a testület felhívása a fővárosi rendőri túlkapások elítélése mellett a kormány menesztését is követelje – derül ki a megyei önkormányzat internetes oldalán megjelent beszámolóból.
A Jevromajdanról érkező hírek mellett alig figyelünk a hrivnyára – figyelmeztet az ua-reporter.com. A portál emlékeztet, hogy az ukrán nemzeti valutának a dollárhoz viszonyított árfolyama hétfőn ismét mozgásba lendült, s meg se állt a negatív rekordot jelentő 8,26 hrivnyás szintig. Mikola Azarov kormányfő természetesen mindjárt a Jevromajdant okolta a történtekért, szemérmesen elhallgatva, hogy a hrivnya már a tüntetések előtt gyengülni kezdett. Aki tehát arra fogadott, hogy az egész európai uniós hercehurcának és a tüntetéseknek az átlagpolgár fogja meginni a levét, az már jelentkezhet is a pénztárnál a nyereményéért.
A szerkesztők szerint a kárpátaljai olvasó figyelmét a hétköznapok gondjairól a legbiztosabban ezekben a napokban is a VIA Hra lánytrióról szóló legújabb pletykákkal érdemes elterelni. Az ua-reporter.com mindenesetre beszámol a lányoknak az XXL férfimagazinban megjelent legfrissebb interjújáról, melyben újévi élményeikről, s jövő évi terveikről beszélnek. A cikkhez mellékelt fotókon a lányok erotikus fehérneműben pózolnak, így érthető, ha csak kevesek figyelmét köti le a szöveges rész, ahol az együttes magyar tagja, a kisdobronyi származású Herczeg Erika egyebek mellett bevallja, hogy jobban szerette az újévnél a karácsonyt, amelyet családja mindig nagyobb pompával ünnepelt.
A napisajtóból sajnos csak így, közvetve juthat el az olvasó a felismerésig, hogy vasárnap elkezdődött az advent, a karácsonyra való felkészülés időszaka. Az ukrán médiában legalábbis még nyoma sincs az elcsendesedésnek.
Hét
Kárpátalja.ma