Gajdos: a Régiók Pártja a kárpátaljai magyarok „idősebb testvére”

A vasárnapi jánosi falunapon a földiek nem túl hosszas köszöntése után Gajdos István beregszászi polgármester hosszú beszédet eresztett meg a Régiók Pártjának (PR) támogatására – közölte a mukachevo.net.
A magyar politikus (aki az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke – a ford.) „Többek között a kárpátaljai magyarok «idősebb testvérének» nevezte a hatalompártot” – írja a portál. „Ez az egyetlen ukrán párt, amely nem szavakban, hanem tényleges cselekedeteivel támogatja a nemzeti kisebbségeket – idézi a portál egyebek mellett Gajdost, megjegyezve, hogy a kampányoló politikus az első százban, tehát valószínűleg bejutó helyen szerepel a PR parlamenti választási listáján.
Az írás ugyancsak megjegyzi, hogy immár több mint egy hónapja halogatják a Beregszászi Városi Tanács ülését, melyet legutóbb augusztus 17-re tűztek ki, ám nem hivatalos információk szerint ismét elhalasztottak. A mukachevo.net emlékeztet, hogy a Beregszászi Járási Bíróság ítélete értelmében ezen az ülésszakon kellene ismét napirendre tűzni a polgármesterrel szembeni bizalmatlansági indítvány kérdését.
Eszünkbe juthat a fenti cikk kapcsán, hogy egykor a szocialista szatellit államokban nagy testvérnek „becézték” a Szovjetuniót. Reméljük, hogy a gajdosi szóhasználattal – „idősebb testvér” – nincs visszatérőben napjaink politikájába a szovjet mentalitás. Figyelemre méltó egyébként, hogy a SZDPU(o) és az Ukrán Szocialista Párt után a PR immár a harmadik olyan ukrán kormányerő, amelynek az UMDSZ elnöke a nemzetiségi politikáját dicséri…

Hét