Háború az erkölcs ellen?

„Az elfojtott hányinger” – akár ez is lehetne rövid eszmefuttatásom címe, ugyanis ez jutott eszembe, amikor a minap vonaton utazva négy idősebb hölgy beszélgetésének voltam fültanúja.

A nemrég lezajlott ValóVilág eseményeiből szemezgettek. Négyük közül persze csak egyikük merte bátran kijelenteni, hogy ő bizony nem néz ilyesmit.

Azért hányinger, mert ez, mint tudjuk a szervezet egyfajta válaszreakciója, például koszosan elfogyasztott gyümölcsre. Amolyan védekező reflex. Nos, jelenleg társadalmunk szellemi immunitása, úgy tűnik, nincs valami rózsás helyzetben, mert ha mondjuk 20 évvel ezelőtt egy ilyen műsort leadtak volna a TV-ben, az először is undort keltett volna még a tizenévesekben is, majd forradalmat. Bár sokan kétségbe vonják, az elmúlt 20 év azonban valóban meghozta vitathatatlan gyümölcsét: sikerült leszállítani a társadalom igényeit mindenféle értelemben, olyannyira, hogy ma már az idősebb generációk is habzsolva élvezik a kereskedelmi szennycsatornákból áradó erkölcsi és szellemi hulladékot.

Persze most már vége a VV-nek, s talán megkönnyebbülve sóhajthatnánk fel, de fölösleges, mert jön helyette egy másik celebműsor, mondjuk egy Édes négyes, hatos, nyolcas… vagy a jóég tudja még micsoda. Nem kell feltétlenül jobboldali beállítottságúnak lenni ahhoz, hogy egy kicsit elgondolkodjunk ezen. A „Ha nem tetszik, ne nézd” érvelés már régóta nem állja meg a helyét, egyrészt azért, mert az efféle műsorok még a „nem tetszik” kategória alsó határát sem üthetik meg, másrészt meg gondoljunk azokra a nemzedékekre, akik még a kétjegyű számot sem érték el életkorban. Ők még nem ismerik a kategóriákat, mit hová kell tenni, és amit nem tudnak hová tenni, azt többnyire valóságként fogják fel. Számomra annak idején még a Magyar népmesék volt a természetes. És nekik? Kíváncsi vagyok, mit mond majd a nagymama, amikor unokája megkéri, hogy meséljen mesét. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ValóVilág? Mert akkoriban ez volt a „trendi”? Bár az is lehet, hogy az unoka nem fog ilyesmit kérni a nagymamától, mert megnézi magának neten az akkor már ki tudja hány pont hányas VV-t.

Félreértés ne essék: itt nem csak a VV-ről van szó, hanem a fejbe szöget ütő valóságról és jövőről. Arról, hogy lesznek-e még a felnövekvő generációk által követhető pozitív magatartásminták. Mert a győzikék, dundikák, majkák nem azok.

Bátran merem állítani, hogy mindez, ami körülöttünk zajlik, nem más, mint háború. Szellemi háború, ahol a Pókember le akarja győzni Toldi Miklóst, Harry Potter Kinizsi Pál legendás alakját, az EzoTV az Istenbe vetett hitet, a képernyőn nyilvánosan felvállalva a 666-ot… Valahol úgy érzem, ez a háború tulajdonképpen egy valami miatt nagyon veszélyes: szellemileg megnyomorítja azokat, akikre szellemi és nemzeti örökségünk továbbhagyományozásának, őrzésének és ápolásának felelősségteljes feladata hárul.

Joggal vetődik fel a kérdés: akkor hát mi is a teendő? Ezt mindenkinek saját magának kell megválaszolnia. Annyi bizonyos, hogy aki nyitott szemmel jár, az tudja, hogy mi a „szitu”. Ezért mindenekelőtt ezt kívánom mindenkinek: járjon, nézzen, kutasson utána a dolgoknak, merjen önállóan gondolkodni, ne csak úgy, ahogy diktálják. És végül: esetemben, ha már előzőleg meg nem tettem volna, kidobnám a TV-met, kimennék a szabadba, és jól kiszellőztetném a fejem. Ez ugyan nem „trendi”, de mindenesetre természetes.

Opálenik Miroszláv