Hol kezdődik Kárpátalja?

Hol kezdődik Kárpátalja címmel jelent meg az Ukrajinszkij tizsdeny, majd a Zakarpattya.net hírportálokon egy szenzációt ígérő cikk, melyben az alcím szerint „az ungvári régészek megdöntik a magyar államalkotás mítoszát”. Az ukrán-magyar kapcsolatokban Kárpátalja mindig kulcsfontosságú szerepet játszott, ezért a magyar honfoglalás és a „ki volt itt hamarabb?” kérdések állandó témát szolgáltatnak a történészek és a dilettáns kutatók számára. Az alábbiakban megismerhetik, hogy az aktuális politikai célok hatására milyen elméletek is életre kelnek korai történelmünkkel kapcsolatosan a kárpátaljai ukrán tudományosság képviselői körében.

Az ungvári régészek megdöntik a magyar államalkotás mítoszát

BEVEZETŐ

Mint köztudott, Kárpátalja ősidők óta tárgya, nem pedig alanya a történelmi folyamatoknak. Földjeit kezdetben meghódították és elajándékozták, az európai nacionalizmusok születése után azonban Kárpátalja birtoklásának kérdése a feudális-erőviszonyról inkább ideológiai síkra került át. Mindenkinek, aki igényt tartott erre a területre, a terjeszkedéshez történelmi legitimációt kellett találnia, vagy kitalálnia. Ezt a feladatot nagyon alaposan elvégezte Magyarország. Először is kidolgozta Álmos és fia, Árpád törzseinek a Vereckei-hágón való átkelésének hősies koncepcióját. Ezt később kiegészítette a már nyilvánvalóan mitikus turul-sassal, mely úgymond pont a Kárpátokban dobta le Álmos számára a kardot. Ez annyit jelent, mintha épp a kárpáti hegygerinceknél kezdődne Magyarország. A magyarok érezhetően asszimilálták a helyi lakosságot, arra törekedtek, hogy gens fidelissima-t (lat. „leghűségesebb nép” – Szerk.) formáljanak belőlük, és ráerőltessék az ukrántól eltérő „ugorruszinság” vízióját. Ez a koncepció olyannyira működőképesnek bizonyult, hogy még ma is, amikor Kárpátalján a törvények szerint már régen be kellett hogy gyógyuljanak a gyarmatosítás utáni sebek, a helyi várakon a bronz turul-szobrokat, a magyar államiság jelképeit újítják fel, illetve egészen a lembergi határvidéken is állítanak emlékműveket a „honfoglalas”, vagyis a magyarok új hazára találásának tiszteletére.

A mítoszokkal küzdeni hálátlan feladat. Hisz először be kell bizonyítani a tények mitikusságát, ezer évvel ezelőtt történt események vonatkozásában azonban ezt nem könnyű megtenni. Ám itt nem lehet alulbecsülni a régészeti lehetőségeket, melyek bizonyítékai a megrögzött sztereotípiákat nem egyszer cáfolták. Nemrég az Ungvári Nemzeti Egyetemen működő Kárpát-ismereti Tudományos Kutatóintézet nekilátott a magyarok jelenlegi Kárpátalja területére érkezése problémájának komplex vizsgálatához. Az eredmények szenzációsnak bizonyultak, hisz cáfolják a terület középkori történelmének megrögzött koncepcióját. Erről az intézet tudományos főmunkatársa, Igor Prochnenko nyilatkozott.

Általában minden ország szeretné szebbé tenni történelmét, mint amilyen az valójában volt, és dicsőbbé tenni a múltat. Ez nem kerülte el Kárpátalja középkori történelmét sem. Azon államok kutatói, melyekhez különböző korokban tartozott a vidék, saját koncepciók létrehozásán fáradoztak, melyek nem mindig felelnek meg a valóságnak. A mítoszgyártás jelentős forrása többek között az idegenforgalom, mely tudatosan öregbíti az emlékműveket (mindenekelőtt a várakat). A valós tudományos történelmi kép azonban teljesen más síkon van. Ezért ma nagyon fontos, hogy szétválasszuk Kárpátalja túlpolitizált turisztikai szempontú történelmét a tudományostól. Az utóbbin munkálkodva sok erőfeszítést kell tenni ahhoz, hogy megtisztítsuk az előbb említett rárakódásoktól.

Vegyük, például, a magyarok Kárpátaljára való bejövetelének kérdését. Az írásos forrás, melyben ezek az események a legrészletesebben bemutatásra kerülnek: a magyarok eredetéről szóló „Gesta Hungarorum” című krónika, mely a Kr. u. ХІІ.–ХІІІ. század közepe táján készült III. Béla magyar király ismeretlen nevű krónikása által. Ebben a műben bemutatja a magyarok hősi történelmét: törzseik, Álmossal az élükön, Kijev melletti elvonulása, Oleg fejedelem seregének megsemmisítése, átvonulásuk azokon a területeken, melyek később a Halics-Volhíniai fejedelemség részei lettek, és további előrenyomulásuk a jelenkori Kárpátalja földjeire.

A különböző országok tudósai megelégedtek a „Gesta Hungarorum” nevű krónikában bemutatott történelmi fikcióval. A magyarok számára kedvező, hogy itt leírták őseik dicső átvonulását Kárpátalján, mialatt Ung vármegyét (a mai Ungvár) és Borzsovát (a Beregszászi járás Varijevo nevű faluja) úgymond meghódították, Laborcot, a helyi szláv fejedelmet pedig kivégezték. A mi kutatóinkat más elégítette ki: ha a magyarok a IX. sz. vége felé érkeztek ezekre a területekre, és fegyveres összecsapásba kerültek Laborccal, akkor ezzel bebizonyosodott az akkori kárpátaljai szláv fejedelemség létének ténye.

A régészeti adatok alapján azonban egy egészen más kép rajzolódik ki. Az Ungvári Nemzeti Egyetem Kárpátismereti Tudományos Kutatóintézetének régészeti expedíciói megkezdték az Anonymus által említett szláv városok – a „kárpátaljai” fejedelemség központjainak felkutatását. Az egyik verzió szerint Ung vára az ungvári vár területén helyezkedett el. Itt azonban hiányoznak a Kr. u. VІІІ–ІХ. századi rétegek, a középkori horizont pedig nem datálható korábbra, mint a Kr. u. X. sz. Tehát, a magyarok valószínűsíthető érkezésének időpontjában a várhegyen nem volt erődítmény. Ung várának második valószínűsíthető lokalizálása Horjani nevű faluban, mely Ungvár mellett terül el, ahol a híres rotunda-templom található, melyet egyes kutatók, hogy megmagyarázzák Ung városának létezését, a Kr. utáni ІХ.–Х. századra datáltak. Az ásatások eredményeiből ítélve egyértelművé vált, hogy Horjaniban egyáltalán semmilyen település nem volt. Amennyiben Laborc fejedelemségének központja ott lett volna, akkor meglenne ennek az időszaknak a kulturális rétege. Ehelyett viszonylag nagy területen csak a neolitikum korszakának tárgyai, a késő bronzkori kerámiák elemei, illetve a Kr. u. III.–IV. század agyagedényei lelhetők fel. A vidék középkori betelepítése pedig a Kr. u. XII. századtól kezdődik. Tehát, fejedelmi központról itt szintén nem beszélhetünk, ezért a magyarok által meghódított Ung-település mitikus.

Anonymus adatai szerint Árpád, Álmos fiának hadserege 903-ban néhány napig tartó ostrom után egy másik erődítményt is bevett: Borsovát. Az ungvári egyetem régészeti expedíciója két helyen is „kettévágta” a település védőgátját. Az ásatások eredményei alapján megállapítható, hogy a borzsovai település csak a Kr. u. XI. században létesült. Azaz, a magyarok Borzsovát sem vehették be, már csak azért sem, mert 903-ban egyszerűen nem létezett.

Következésképpen a magyar krónikában leírt magyarok és szlávok közötti fegyveres konfliktus kitalált, Laborc fejedelem pedig legenda-alak, melynek kizárólag a mítoszokban és a szépirodalomban kell maradnia.

Azonfelül, régészetileg nem bizonyított a magyarok, élükön Álmossal Kárpátalja területén való átvonulásának ténye a IX. század végén. A legvalószínűbb útvonal, melyen a nomádok vezére elindult: a Dunai folyosó (a Keleti Kárpátok és a Duna közötti terület), melyet a nomádok mindig is használtak.

Álmos törzseinek a Vereckei-hágón való átkelésének mítosza komolyan eltorzította a történelmet. Hisz általánosan elfogadott volt az összes települést szlávnak, az összes sírt pedig az óugorokénak tekinteni. Valójában a helyzet némileg bonyolultabb. A nomádok összes temetkezési helye és sírja, melyet Álmos seregének Kárpátalja területére való bevonulásának időszakához sorolták, legalább 80 évvel bizonyult korábbinak. A temetkezések komplexumaiban fellelhető tárgyak – melyeket semmiképp sem birtokolhattak magyar harcosok, hisz a talált tárgyi bizonyítékok sokkal később készültek, mint például az arab érmék – Kr. u. X. század második feléből származó drachmák. Hogy ezt a tényt eltussolják, a magyar kutatók ezeknek a pénzérméknek a kereskedelmi származású hipotézisével álltak elő. De ilyen érmét csak a kárpát-dunai terület északi részének 23 pontján találtak, kizárólag nomád sírokban. Ezek az érmék át voltak lyukasztva és ékszerré lettek alakítva, azaz kikerültek a kereskedelmi forgalomból. Ezek elhelyezkedése, felhasználási célja – de ami a legfontosabb – keltezése és eredete azt bizonyítja, hogy ezek a leletek nem a magyarok, hanem a besenyők tulajdonát képezték, melyek Kr. u. a X. században a Fekete tenger melléki vidék felől vonultak. Mindamellett ez nem csak egy egyszerű népvándorlás volt, hanem üldözés előli menekülés egy viszonylag népszerűtlen útvonalon a nomádok számára kedvezőtlen hegyi hágón át.

Mint közismert, a X. sz. 80-as éveinek elején a besenyők megtámadták és a Dnyeperi zuhogók környékén megölték Szvjatoszlav kijevi fejedelmet, amikor az seregével épp Bulgáriából ment haza. Azok a tárgyak, melyeket elvettek a fejedelem normann seregétől, jelentős mennyiségben vannak jelen a kárpátaljai anyagokban és a mai Szlovákia és Magyarország területén vegyesen talált leletekben. A normann stílus különösen megfigyelhető a szolyvai, a beregszászi és a zempléni leleteken, melyeket korábban kizárólag magyarnak hittek. A Felső Tisza-vidék területén szintén megfigyelhető a lovas-nomád sírhelyek koncentrációja normann típusú kardokkal, melyek szintén hadi trófeákként lettek eltulajdonítva a kijevi fejedelem seregének szétverésekor. A legvalószínűbb, hogy a Rusz vezetői, válaszul Szvjatoszlav halálára, csapások sorozatát mérték a besenyőkre, ezzel a Kárpátokig tartó menekülésre késztetve őket.

A besenyők ezen csoportjai érkeztek a szláv-tibérek való támadásokkal is kitűnni, melyek során megsemmisítették Ekimauci és Alcsedár településeket, amit az ásatási anyagok is alátámasztanak. Amikor a nomád törzsek veszélyt éreztek Kijev felől, a Kárpátokon túlra vonultak vissza, amiről az előkerült kincsek, a rablott ékszerek és az arab érmék tanúskodnak. E kincsek alapján nyomon lehet követni a menekülés útvonalát: Volhíniától Halics felé tart, aztán pedig a Vereckei-hágón túl Huszt felé és tovább nyugatra.

Tehát, a besenyők, nem pedig a magyarok telepednek le a X. században a Pozsonytól Kárpátaljáig elterülő területen. A külföldi kutatók munkájukban rámutatnak, hogy ezen földek leleteire valami nem magyar jellemző, és azokat a kabarokkal hozzák összefüggésbe, melyek Kr. u. a IX. században csatlakoztak Álmos törzseihez. A nomád sírhelyek kormeghatározói arra késztetnek, hogy áttekintsük ezeket a téziseket, és tudatosuljon bennünk, hogy ebben az időben a Vereckei-hágón nem volt semmilyen átkelés, sem a magyarok, sem más törzsek részéről, a leletek pedig, melyek a szakirodalomba, mint X. század eleji, kizárólag magyar leletek vonultak be, besenyő tárgyak, ugyancsak eme század végéből.

Tehát, Kárpátalja területén a VІІІ.–ІХ. században a jelentős szláv betelepülés ellenére még nem alakult ki állami képződmény (fejedelemség), az emberek pedig nyugodt, kiegyensúlyozott életmódot folytattak a besenyők érkezéséig. Ennek megfelelően a magyar törzsek, Árpáddal az élükön a Vereckei-hágón való átkelése sem történt meg. A mai Kárpátalja területe már a XI. században a Magyar Királyság része lett, és a magyar gyarmatosítás valószínűleg nem keletről, hanem nyugatról történt.

Az általunk felvázolt hipotézis egy sor revíziót követel Kárpátalja és a hozzá tarozó területek középkori történelmével kapcsolatban. Érthető, hogy mindez nem valósítható meg egy nap alatt. A magyaroknak el kell ismerniük a besenyők behatolásának hullámát és le kell mondaniuk Álmos seregének a Felső Tisza-vidéki szláv települések meghódításának hősies történetéről.

A bonyolultabb kérdések, melyek megoldásukra várnak: Kárpátalja lakosságának törzsi identifikációja, mely a besenyők érkezéséig itt élt. A kutatók jelentős része ezt a szláv masszívumot a fehér horvátok törzseivel azonosítja. A kutatók szintén jelentős része, melyek részletesen elemzik a temetkezési és az építkezési szokásokat, párhuzamokat találnak Volhíniai dulibok törzseinél, ahonnan a legvalószínűbb, hogy a szlávok Kárpátalja területére behatoltak. Még nehezebb megállapítani, hogy a terület földjei a besenyő behatolásig alkottak e valamilyen állami képződményt, és ha igen, milyet.

Mindezen kérdések a közeljövőben feltétlenül megtalálják válaszaikat!

Besenyő sírokból előkerült karperec és egyéb X. századi leletek, Csoma, Beregszászi járás

SZLÁVOK ÉS BESENYŐK KÁRPÁTALJÁN

• Kr. u. VI. sz. – szlávok külön csoportjai áttelepülnek Vohíniából, és elkezdik betelepíteni Kárpátalja területét.

• Kr. u. X. sz. második fele – a besenyők alakulatai meghódítják a tibérek városait: Ekimaucit és Alcsedárt

• Kr. u. X. sz. 80 évei – a dnyeperi zuhogók környékén a besenyők meggyilkolják Szvjatoszláv kijevi fejedelmet.

• X. sz. vége – a kijevi fejedelmek ellentámadása után a besenyők kis csoportjai a Kárpátokon-túlra menekülnek, amit a Volhíniában és a Kárpátok mentén talált érme és egyéb tárgyi leletek is alátámasztanak.

• XII. sz. vége – XIII. sz. eleje – Anonymus megírja a „Gesta Hungarorum”-ot.

A cikk szerzője: Leszj Bilej

Forrás:ut.net.ua

Bevezető és lektorálás: B.A.