Ismét növekvőben Kárpátalja népessége

A számos nehézség ellenére a lakosság száma növekvő tendenciát mutat.

Az Ukrajnai Független Információs Hírügynökség az UNICEF tavaly végzett lakossági felmérése alapján bejelentette, hogy az ukrán családok többsége legalább két gyereket szeretne. A felmérésből az is kiderült, hogy tavaly kevesebb abortuszt végeztek, nőtt viszont a fogamzásgátló gyógyszereket használók száma.
Elmondhatjuk, hogy az ország lakosainak száma növekvőben van, hiszen öt-hét évvel ezelőtt az ukrán családok többsége még csak egy gyermeket tervezett. Ela Libanova, a Demográfiai és Szociológiai Kutatóintézet igazgatója elmondta, hogy egyre elterjedtebb a dohányzás a 20–24 éves lányok körében. A 2007-es évhez viszonyítva viszont valamivel kevesebb az alkoholt fogyasztó nők száma.
Becslések szerint június 1-jén Kárpátalja lakossága közel 1 254 800 fő lehetett. Az idei év január–májusi időszakában 409 fővel nőtt megyénk lakossága – jelentette be Halina Hrinik, a megyei statisztikai hivatal vezetője. A létszámnövekedés a természetes szaporulatnak köszönhető.
Az idei év január–májusi időszakában a tavalyi év ugyanezen időszakához viszonyítva kevesebb volt a születések száma, ugyanis tavaly 366 gyerekkel több született, viszont a halálozások száma csökkent, 88 halálesettel kevesebbet regisztráltak. A halálozási okok változatlanok maradtak: első helyen továbbra is a szív- és érrendszeri megbetegedések, a másodikon a daganatos betegségek, a harmadikon pedig a külső behatás miatt bekövetkezett halálesetek állnak.
A karpatnews.in.ua nyomán.