Janukovicsnak nem tetszik a nyelvtörvény

Viktor Janukovics ukrán elnök elégedetlenségét fejezte ki a parlament által nemrég elfogadott nyelvtörvénnyel szemben, amely regionális státust ad az orosz és még néhány ukrajnai nemzeti kisebbség által beszélt nyelvnek, köztük a magyarnak.
Janukovics egyetért azzal a véleménnyel, hogy a nyelvtörvény jelenlegi formájában megosztja a társadalmat – közölte Anna German elnöki tanácsadó az Ukrajinszka Pravda című hírportálnak nyilatkozva. Janukovics kedden a Krímben az értelmiség képviselőivel vitatta meg a nyelvtörvény körüli helyzetet. Az elnök sajtószolgálata egyelőre nem adott tájékoztatást a találkozó eredményeiről.
German közlése szerint Janukovics azt javasolta, hogy hajtsanak végre „nagyon jelentős módosításokat” a törvényben, és fogadjanak el egy „célprogramot” az ukránnak mint államnyelvnek a fejlesztésére. Azt is kezdeményezte, hogy hozzanak létre egy megfigyelő tanácsot, amely „figyelemmel kíséri az ukrán nyelv fejlődésének ügyét”. Az elnöki tanácsadó szerint Janukovics azt javasolja, hogy a parlament őszi ülésszakán vitassa meg újra a jogszabályt az általa ajánlott módosításokkal együtt.
Volodimir Litvin házelnök egy hete írta alá a nyelvtörvényt, amelyet jóváhagyásra az államfő elé terjesztettek. Litvin annak ellenére látta el kézjegyével az új jogszabályt, hogy többször kijelentette, kategorikusan ellenzi azt. Másnap aztán be is nyújtott egy saját változatot a parlamentnek. A politikai vihart kavaró, Kijevben és több más ukrán nagyvárosban tömegtüntetéseket kiváltó törvény miatt Litvin annak elfogadása után haladéktalanul benyújtotta lemondását, ám a parlament bizalmi szavazással később megerősítette őt házelnöki tisztségében.
A nyelvtörvény értelmében az ukrajnai kisebbségek hivatalosan is használhatják anyanyelvüket, ha arányuk eléri a 10 százalékot egy közigazgatási egységen belül. Eszerint az orosz nyelv Ukrajna 27 megyéje közül 13-ban kapna regionális státust, Kárpátalján a magyar, a Krímben a krími tatár, Csernyivci megyében pedig a román nyelv emelkedne regionális szintre.
Forrás: mno.hu