Javítani kell a gyermeküdültetés helyzetén Kárpátalján

Mikola Azarov elégedetlen a gyermeküdültetés előkészületeivel az országban, így a kárpátaljai régióban is – közölte az ukrán miniszterelnök a kormány május 29-i ülésén.

– Engem megpróbálnak meggyőzni arról, hogy az intézmények felkészültségét vizsgáló bizottságok szakvéleménye alapján kiadott engedély a gyerekek befogadására több esetben csak formaság, s mivel az intézmények egy részében az üdültetés csak június elseje után kezdődik, még érkeznek kiállítani az engedélyeket. A hasonló magyarázatok számomra elfogadhatatlanok, mert bizonyos régiókban minden intézményt érkeztek felkészíteni és ellenőrizni, míg más területeken az említett problémák lépnek fel. Ha a munkát később kezdik, mint június elseje, akkor kevesebb gyermek érkezik pihenni a nyár folyamán. A helyzet kritikus, mivel a tervek szerint a Lembergi megyében az iskolások csak 56 százalékának, az Ivano-Frankivszki megyében és Kárpátalján 57, a Volinyi régióban 59 százalékuknak tudják központilag biztosítani a nyaralást. Emellett gyógykezelésre Kárpátalján az iskolások 12 százalékát, a Csernyivci megyében 15 százalékát, az Ivano-Frankivszki régióban pedig a diákok 17 százalékát jelölték. Szemmel láthatóan ez jóval kevesebb még a kitűzött cél felénél is. A helyzeten javítani kell – mondta Azarov.

A miniszterelnök megjegyezte, hogy minden megyében újra kell vizsgálni a lehetőségeket és a régiók közötti együttműködés nyújtotta előnyöket, a cserelehetőségeket annak érdekében, hogy idén országosan a gyerekek legalább 70,5 százaléka nyaralhasson.

A zaholovok.com.ua nyomán