Bileckij

Júliusban kaphatnak oltási igazolványt a kárpátaljaiak

Folytatódik a koronavírus elleni védőoltások beadása Kárpátalján. A most induló szakaszban a pedagógusokat oltják – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Miroszlav Bileckij, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal (ODA) első helyettese.

A politikus bejelentette, a napokban három típusú – CoronaVac, AstraZeneca és Pfizer –, összesen 31 ezer oltóanyag érkezett a megyébe.

Bileckij nyilatkozata szerint a felelős szervek dolgoznak az oltási igazolvány elkészítésén, melyeket legközelebb július elején vehetnek kézhez az ukrán álllampolgárok. Úgy véli, ezzel megnyithatja kapuit az Európai Unió a kárpátaljaiak előtt.

Eddig 28 368 kárpátaljai kapta meg az első oltását, ebből mindössze 3235-en jutottak a második adaghoz.

Eközben Gulyás Gergely bejelentette: megkezdődik a kárpátaljai magyarok oltása Magyarországon.

Kárpátalja.ma