Kárpátaljai kormányzó: nem érdekel Kijev pozíciója

Szerző: | 2018.07.05., 16:33 | Nézőpont

– Sok probléma van a határokon átívelő együttműködéssel Kárpátalján. Engem kevésbé érdekel Kijev pozíciója, Hrinevics, Klimkin (Ukrajna oktatási és külügyminisztere – a szerk.) diskurzusai, sokkal inkább Kárpátalja a fontos, s az, hogy mire van szüksége a megyének – jelentette ki Hennagyij Moszkal, a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció vezetője július 5-én Felsőszinevéren, a XXVI. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetemen. A kormányzó a határokon átnyúló együttműködéseket középpontba állító kerekasztal beszélgetésen emlékeztetett arra, hogy kiéleződött az ellentét Magyarország és Ukrajna között. Hangsúlyozta: „Ebben a konfliktusban nem vettünk és nem is fogunk részt venni, és remélem, hogy megmarad és tovább erősödik a Magyarország és Kárpátalja közötti jó kapcsolat”.
A kormányzó kitért az új határátkelők átadását hátráltató problémákra, a vereckei emlékműhöz vezető útszakasz katasztrofális állapotára, a csapi vízellátás megoldási lehetőségeire, valamint beszámolt a jelenleg is futó ukrán-magyar projektekről.

Az infrastrukturális fejlesztések kapcsán Moszkal hangsúlyozta, hogy az állami adminisztrációnak nincsenek kikötései a kivitelezők kilétét illetően, és szívesen fogadják a magyar szakembereket a minőségi végeredmény elérése érdekében.

Pallagi Marianna

Kárpátalja.ma

Pin It on Pinterest

Share This