Ki zavar nekünk?

Az ukránok mindenkiben ellenséget látnak. Úgy tartjuk, hogy minden bajunkban és szerencsétlenségünkben a ljáhok (a lengyelek gúnyneve – a szerk.), a zsidók vagy a moszkáljok (a nagyoroszok ukrajnai gúnyneve – a szerk.) a vétkesek. Mindenki bűnös, csak mi nem. Kevesen gondolkodnak el azon, hogy a lengyelek, a zsidók és az oroszok is saját állammal bírnak ma, amelyek eléggé sikeresen fejlődnek és méltó életet biztosítanak polgáraiknak, miközben az ukránok járják a világot a boldogulás reményében – írja a pravda.com.ua internetes portálon megjelent cikkében Oleg Berezjuk, az Ukrán Jogásztársaság elnöke, aki a továbbiakban kísérletet tesz a jelenség okainak feltárására. Az alábbiakban eszmefuttatásának főbb gondolatait ajánljuk olvasóink figyelmébe.

Ha az ukránok még sokáig nyafognak és keresik az újabb ellenségeket, előfordulhat, hogy hamarosan nem lesz se Ukrajna, se ukránok. Ez egy meglehetősen pesszimista prognózis, de nem áll annyira távol a valóságtól.

A külsőkön kívül az ukránoknak belső „ellenségei” is vannak. Az államfő és a népképviselők megválasztásuk után szinte azonnal az ellenségeinkké válnak. Ahhoz, hogy meggyőződjünk ezen állítás igazságáról, elegendő kiértékelni a közvéleménykutatások eredményeit a népnek a felsőbb hatalmi szervek iránti bizalmára vonatkozóan.

Miért történik éppen így? Lehetséges, hogy körülöttünk mindenki rossz volt, és egyedül mi voltunk a jók? Hol, miben keressük minden bajunk és hányattatásunk okát? Miért nem a mienk a mi államunk, a mi parlamentünk és a mi elnökünk sem?

Hogy megválaszoljuk mindezen kérdéseket, figyelembe kell venni, miként választják meg az országban a legfőbb államhatalmi szerveket. Nem titok, hogy a választások során széles körben alkalmaznak a törvény által tiltott módszereket a polgárok akaratnyilvánításának befolyásolására. Egyfelől, a politikusok a választók megvesztegetésével törvénytelen agitációt folytatnak. Másfelől, a kezükre játszanak ebben maguk a választók is, akik pénzért vagy más anyagi javakért rájuk adják a szavazataikat. Mindkét fél tudatában van annak, hogy törvénytelenül jár el. Ennek ellenére egyesek pénzt adnak, mások meg elfogadják azt. És így cselekszik Ukrajna polgárainak abszolút többsége.

Ennek eredményeként a Legfelsőbb Tanácsban a többséget olyan politikusok alkotják, akik csak azért lettek képviselők, mert tisztességtelen választási kampányt folytattak és megsértették a törvényt. Ezt mindenki rendjén lévőnek tartja, hiszen az ukránok többsége azt tekinti normának, hogy eladhatja pénzért a szavazatát.

Hogyan is remélhető, hogy az így megválasztott képviselők tekintettel lesznek a nép érdekeire, és tisztelni fogják a törvényeket? A politikusok, akik a választási kampány idején pénzt költöttek a választók megvesztegetésére, úgy tartják, hogy ők már mindenkivel elszámoltak, és nem tartoznak senkinek semmivel. Természetes, hogy megválasztásuk után az ilyen képviselők azon kezdenek gondolkozni, miként szerezhetnék vissza a választási kampányra költött összegeket, és teljesen megfeledkeznek arról, valójában miért is választották be őket a parlamentbe.

Érthető, hogy az ilyen képviselők pénzt fognak elfogadni közbenjárásukért a hivatalnokok kinevezéséhez. Figyelembe véve ezek után, hogy az állami hivatalnokok fizetései hivatalosan nem túl magasak, a tisztségért csak az a hivatalnok tud fizetni, aki kenőpénzt fogad el.

Ezzel a kör bezárul. A korrupt politikusok megválasztásuk érdekében megvesztegetik a korrupt választókat. A korrupt hivatalnokok a hivatali tisztségek megszerzéséért megvesztegetik a korrupt politikusokat. Végeredményben leginkább a választók szenvedik meg ezt a rendszert, a korruptak és a nem korruptak egyaránt, hiszen a korrupt hivatalnokok kiadásaikat valamennyi polgár kárára fedezik. Az a mi tragédiánk, hogy ezt a rendszert az ukránok többsége támogatja, bár a korrumpált többség és a nem korrumpált kisebbség egyaránt szenved tőle.

Felmerül a kérdés, mit kell tennie a kisebbségnek, amely a választásokon a saját jelöltjére szavaz, saját politikai meggyőződésére támaszkodva? Mit kell tenniük azoknak az embereknek, akik úgy tartják, hogy a népképviselő nem megvesztegethető népellenség, hanem a közösség emberek által megválasztott képviselője, akinek kötelessége megjeleníteni választói érdekeit az ország legfelsőbb törvényhozó testületében? És mit kell tennie azoknak, akik úgy gondolják, hogy a hivatalnok nem bürokrata, akinek a legfőbb feladata mesterséges problémák elé állítani az embereket, hogy azután kenőpénzt fogadhasson el a megoldásukért? Ez a kategória másként tekint a hivatalnokra. Ők azt várják, hogy ennek a személynek magasan képzett köztisztviselőnek kell lennie, akinek hivatalában segítenie kell a polgárokat problémáik megoldásában.

Természetes, hogy az ilyen polgárok nem adják el a szavazataikat a választásokon, nem adnak kenőpénzt a hivatalnokoknak, és nem akarnak korrupt politikusokat látni a legmagasabb államhatalmi szervekben. Sajnos az ilyen polgárok egyelőre kisebbségben vannak Ukrajnában. Márpedig demokráciában mindenről a többség dönt.

Milyen kiút kínálkozik azok számára, akik ma kisebbségben vannak, de nem akarnak törvénytelenség és korrupció közepette élni? Nincs túl sok választásuk. Emigrálhatnak, hogy Ukrajna határain túl keressék a boldogulást, a sors kegyére bízva rokonaikat és barátaikat. A másik megoldási lehetőséget az jelenti, hogy megkeresik a hozzájuk hasonlóan gondolkodókat, és közös erővel küzdenek az élet jobbra fordulásáért Ukrajnában.

Mára már nagyon sokan elhagyták az országot, de még mindig maradtak olyan emberek Ukrajnában, akik hisznek a szebb jövőben. Ők készek minden erejükkel és tudásukkal országuk felemelkedésén munkálkodni. Ezek az emberek nem támogatják az olyan hatalmat, amely minden jogi norma és elv megsértésével módosítja az Alkotmányt. Elítélik a hatalom minden olyan cselekedetét, amely rombolja a demokrácia alapjait és sérti a jogállamiság és a polgári társadalom alapelveit. Ugyanakkor nem kárörvendők, amiért a jelenlegi hatalom képviselői hibákat követnek el, mert ez az ukrán államnak és az ukrán népnek egyaránt kárt okoz.

Forrás: karpataljalap.net