Kopogtató: A józan ész hiánya

Elnyomás. Hamis vádak. Jogfosztás. Gyújtogatás. Robbantás. Terrorcselekmény. Megfélemlítés.

Aggodalom.

Címszavakban a mögöttünk álló hetek, hónapok. Rólunk szól, kárpátaljai magyarokról. Meg arról a helyről, ahol születtünk, felnőttünk, élünk. Amit otthonunknak nevezünk. Ahol békében éltek a nemzetiségek hosszú időn keresztül. S akkor egyszer csak a rossz helyett jött egy még rosszabb kormány, amely a kenyeret és cirkuszt elv alapján koncként vet oda minket az elégedetlenségtől tomboló népnek: „Nesztek, itt vannak a magyarok meg a többi nemzetiség, rágódjatok rajtuk!” Addig sem gondolkodtok azon, miért nem szűnik már az értelmetlen testvérháború. Meg azon sem, miért szegényebb a templom egerénél is a Szovjetunió éléskamrájának nevezett, hihetetlen természeti adottságokkal megáldott hatalmas föld. Miért nincs a függetlenségetek több mint negyedszázada után sem korszerű egészségügy, funkcionális szociális háló, megbízható rendvédelem. Miért kell nyugaton pénzt keresniük apáknak és anyáknak, otthon hagyva a szülői nevelést igénylő gyerekeket. Miért kell öregembereknek fagyoskodniuk a gáz- és pénzhiány fogságában.

Nem hiszem, hogy van olyan magyar ember vidékünkön, akinek a fejében ne fordult volna meg mostanság a „Meddig még?” kérdése. Miközben pedig mindezek kavarognak bennünk, akik még itthon vagyunk, tesszük a dolgunkat. Felkelünk, a gödrök gettóját kerülgetve bevergődünk a munkahelyünkre, elvégezzük feladatainkat. Közben figyeljük a híreket, az aktuális miniszteri sületlenségeket (Hrinevics, Szuprun, Klimkin, hogy csak néhányat említsek), s hol a düh, hol a szarkazmus nyelvén reagálunk rá, hogy aztán este hazavergődjünk, megállapítva: lehetne rosszabb is. Immár több mint négy éve mondogatjuk ezt… És lám, mindig bebizonyosodik: tényleg lehet rosszabb. Ukrajna nem európai eszközökkel játszik: nem a diplomácia, a kulturált vitázás hangját választja. Ukrajna azok nyelvén beszél, akiktől pénzt kap, bármi legyen az ára. Innentől kezdve pedig megbukik minden józan érv, minden emberi jog, mert a hatalomvágy és a pénzéhség ezeket a fogalmakat nem ismeri.

Habár mi az elejétől látjuk, tapasztaljuk a folyamatot, sőt, az ügyeskedés, a korrupció világában nevelkedtünk, és nem szokatlan a számunkra, hogy itt nem a logika diktál, mára már mi is csak kapkodjuk a fejünk, és nem tudunk mást mondogatni, mint azt, hogy ilyen nincs! Nem lehet minden józan észt nélkülöző egy egész ország! Persze a végén marad a mély sóhaj, mert tudjuk: Ukrajna a lehetőségek országa – itt bármi megtörténhet. Talán ezért a nagy egyetértés Ámerikával, az álmok földjével…

Hamarosan az 1848–49-es forradalom és szabadságharcra fogunk emlékezni. Kárpátalja-szerte összegyűlünk majd, emlékezünk, tisztelgünk, erőt merítünk. Emlékeztetjük magunkat, egymást és a velünk élő népeket: mi nem akarunk vérontást. Mi nem ártunk senkinek, csak békében élünk szülőföldünkön – tisztelve a másét, védve a magunkét. Nem tudhatjuk, honnan ér támadás legközelebb. De kivárjuk, hogy felüsse fejét a józan ész ebben az országban, és hittel – őseink hitével – nézünk szembe mindazzal, ami vár ránk. Hiszem, hogy március 15-én egy szívvel zeng majd a kérés: „Szánd meg Isten a’ Magyart…”

Kocsis Julianna
Kárpátalja.ma