Kopogtató: két óra alatt a Balatonig

– Látja, milyen szép tavaszi napunk van? Elérkezett az idő, hogy megváltsam a világot.

– Milyen formában képzeled el a világmegváltást?

– Először is teljesen szabaddá nyilvánítom magam. Nem függök többé sem anyámtól, sem apámtól. No, nem mondom, ha felajánlanak néha ezt-azt, nem sértem meg őket. De mostantól a magam ura leszek.

– Miből fogod eltartani magad?

– Sose féltsen engem! Látja rajtam a szakadt rongyokat?

– Nehéz lenne nem észrevenni.

– Fotózásról jövök épp! Egy ismerősöm hitelre lőtt rólam pár képet, mialatt földet lapátoltam a kátyúkba a főúton. És hasznomra fordítottam az új szemétszedő kihívást is. Kerestünk egy nagyon szemetes helyet. A fotós cimborám lefotózott a lomok előtt, s megismételte ugyanezt, miközben fekete kukászsákokat tartok a kezemben – televolt a szobám már boros palackokkal –, és otthon kiretusálja a képet úgy, hogy ne látsszon a szemét, csak a tiszta környezet és én a szemeteszsákokkal.

– Még mindig nem értem, hogy lesz ebből pénzed.

– Látszik, hogy nem halad a korral… Hát elküldöm a képeket minden létező európai szervezetnek, nemzetközi pályázatokat adok be. Láthatják, hogy szegényen is mennyire szívemen viselem a kis szemétdombom állapotát. Ha pénzem is lenne hozzá, ez a kis tanya pillanatok alatt metropolisszá válna. Ha mégsem vennék észre a tervemben lévő zsenialitást, van egy Ingyenadunk Majdha Feldobodatalpad elnevezésű társaság. Tőlük kérek kölcsön. Visszafizetni meg ráérnek a rokonok, esetleg majd egyszer az ükunokák. Elvégre lesz idejük, nekik nem feladatuk a világmegváltás.

– Nem lenne egyszerűbb inkább munkába állni valahol?

– Ne nevettessen! Ki él meg manapság a munkából?

– Rendben. Mondjuk, hogy lesz pénzed. Hol van itt a világmegváltás?

– Kacsalábon forgó palotát építtetek magamnak a falubeliekkel. Fizetek nekik érte, de azért nem túl sokat. Meggyőzöm őket, hogy a nincstelenségükért a szomszéd települések lakói a felelősek. Irigyek a nagyságunkra, tudásunkra, demokratikus világlátásunkra, különleges nyelvezetünkre, talentumunkra, ezért mindent megtesznek, hogy ellehetetlenítsék a létezésünket. Tudatosítom testvéreinkben, hogy különbek más népeknél, és én éjt nappallá téve azon munkálkodom, hogy biztosítsam védelmüket. A pénzüket azért gyűjtöm be, azért kell nélkülözniük, hogy megfelelő harci technikát vásároljak, hogy ha kell, két perc alatt letiporjuk a szomszédok névtábláját, s ha megköveteli a helyzet, két óra alatt eljussunk a Balatonig is!

– A Balatonig?

– Igen, ahová a maga fiai is jártak mindig, amikor mi még tökmagok voltunk.

– Az nem Balaton, fiam, téveszted a Borzsával!

– Nem is mindegy, hogy Balaton vagy Borzsa! Miért próbálja kiforgatni a szavaimat? Netán a szomszédok pártján áll? Én jót akarok magának, az unokáinak, a felnövekvő nemzedékünknek. Azt szeretném, hogy büszkék legyenek szülőföldjükre, éljenek bárhol a világban. Már megterveztem egy speciális logót is, amolyan címerféleséget, amit mindig a szívük fölött hordhatnak, dolgozzanak akár csehországi gyárban, targoncázzanak Németben, vagy mosogassanak Angliában. No, valahogy így képzeltem a világmegváltást.

– Igazad lehet, fiam! Valóban öreg vagyok már ahhoz, hogy megértsem az új világ igazságait. A mi időnkben ugyanis a fentieket nem világmegváltásnak, hanem lázálomnak vagy rabszolgatartásnak hívták volna. Természetesen nem állok a szomszédok pártján, és szívesen itt maradnék még, hogy figyelemmel kísérjem a terveid megvalósítását, de a gyerekeim ragaszkodnak ahhoz, hogy kiköltözzek hozzájuk. Félnek, hogy egyedül nem boldogulok már sokáig.

– Badarság! Hisz itt meglesz mindene. Ingyenes levegővétel, napi kétszeri étkezés az idősek konyhájáról a nyugdíja 150%-ért… Mást nem engednék dobbantani már, csak ha Szent Mihály szekerén viszik, de maga mindig kedves volt hozzám, ezért ez egyszer kivételt teszek. De azért induláskor adja meg a gyerekek pontos címét. Úgy tervezem, hogy területünk felvirágoztatása érdekében elvándorlási adót vetek ki az utóbbi 50 évben kiköltözött polgárokra… Most, ha nem haragszik sietek tovább. Már elkészültek a retusált fotók, és órabérre fizetek majd (utófinanszírozással) az ismerősömnek. Még estig fel kell adnom a leveleket. Az egyik pályázati határidő éjfélkor jár le, és a döntéshozók között van az egyik távoli unokatestvérem. Nem szalasztanám el a lehetőséget. Plusz legalább kétszer kell fordulnom, hogy minden pillepalackot és boros kannát eltakarítsak otthonról. A település határán akarom szétszórni, így holnap már megkezdhetem a szomszédok elleni lejárató kampányt is. A legjobbakat, és ne felejtse el megadni a gyerekek címét!

– A legjobbakat, fiam! Mire leteszik a palotád alapkövét, akarom mondani kacsalábát, megkapod a címüket is.

 

Pallagi Marianna

Kárpátalja.ma