Kopogtató: télutómozaik

Elkergettük a telet, de gyászosra sikeredett a tavaszindító.

Kárpátaljai katona esett el Kelet-Ukrajnában, kiderült, hogy nem csak az ukrán határőrök korruptak, Klimkin a kettős állampolgárság mellett pártoskodott, elhalasztották a nyelvtörvénnyel kapcsolatos ítéletet, akarjuk mondani vitát, és majdnem a megyébe látogatott Julija Timosenko elnökjelölt is.

A hét első felében nem lehettek túl nyugodtak a magyar–ukrán határátkelők munkatársai. Az ukrán oldalon korrupt tiszteket tartóztattak le. A magyar oldalon nagy erejű razziát tartottak, aminek eredményeként tizenhat pénzügyőrt vettek őrizetbe a beregsurányi átkelőn. Kérdés persze, hogy kishalakat áldoztak a bizonyos horogra, vagy megsínyli a letartóztatásokat a ma is aranykorát élő határbiznisz.
***
Másodszor emelt szót a kettős állampolgárság intézménye mellett az ukrán külügyminiszter. Klimkin szerint annak bevezetése után még több külföldi szakember érkezhetne az országba, hogy segítsen a reformfolyamatok kidolgozásában, végrehajtásában. Olybá tűnik tehát, hogy nem a szakemberek itthontartása, hanem a külföldiek Ukrajnába csábítása (igyekszünk nem nevetni) a cél. A politikus hangsúlyozta: csak bizonyos korlátokkal vezetnék be a kettős állampolgárság intézményét. A regnáló hatalom korlátjainak egyértelmű határaival legalább annyira tisztában vagyunk, mint az adott szavának értékével…
***

Elhalasztották a nyelvtörvény péntekre kitűzött vitáját. Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa – jelen állás szerint – március 12-én foglalkozik majd a kisebbségi jogokat semmibevevő tervezet módosítási javaslataival.

***
Március 15-én indítja Ungvár–Kijev légijáratát a Motor Szics repülőtársaság. A kezdődátum nem nemzeti ünnepünk, hanem a kérészéletű Kárpát-Ukrajna kikiáltásának dátumát méltatja. A járat péntekenként vehető igénybe. A jegyárak egyelőre ismeretlenek.
Híresztelések szerint a kezdőnapon maga Petro Porosenko elnök tiszteli meg megyénket személyével. Persze tisztában vagyunk azzal, hogy politikuséknál még a tényeket sem vehetjük készpénznek, nemhogy a híreszteléseket.

***
Jó példái a fenti megállapításnak a técsői Timosenko-párti szavazók, akik hiába várták elnökjelöltjüket a város főterére március 2-án. Timosenko kampánykörútjának kárpátaljai állomásán meg kellett elégedniük – Anasztaszija Prihogyko énekesnő mellett – a Batykivscsina párt vezetőjének helyettesével.

***
Eltemették Sipos Róbertet. A kárpátaljai katona március 1-én esett el Kelet-Ukrajnában. Életét adta az országért, s egy olyan háborúért, aminek egyre kevésbé látjuk a végét, értelmét, s amiben egyre kevesebben hisznek.

Egyre kevésbé hisznek az ország kedvezőbb jövőjében is. Valószínűleg nem látjuk rózsaszínben a világot a következő hetekben, hónapokban sem: feltételezhetően politikai csömört és kórságot kapunk a március végi elnökválasztásig. A járvány az októberi parlamenti választásokon tetőzhet.

De ne szaladjunk ennyire előre, és szkepticizmusunkat legyűrve fogadjuk az újjáéledés évszakát, és próbáljuk elhinni Szabó Lőrinc tavaszi bíztatóját.

Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma