Lavrov

Lavrov: Kijev azt akarja, hogy más országok ne vegyenek részt az orosz választások megfigyelésében

Az ukrán vezetés azzal a követeléssel fordult más országokhoz, hogy ne küldjenek megfigyelőket a szeptemberi orosz választásokra – közölte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy moszkvai tanácskozáson augusztus 31-én.

    Tarthatatlannak nevezte a Krím, valamint a Donyec-medencei orosz állampolgárok választási részvétele ügyében megfogalmazott ukrán kifogásokat. Az Ukrajnától 2014-ben – az államok túlnyomó többsége által el nem ismert népszavazás nyomán – elcsatolt félsziget kérdését „eldöntött ügynek” nevezte. Lavrov azt hangoztatta, hogy a Donyec-medence orosz iratokkal rendelkező lakosainak joguk van szavazni, függetlenül attól, hogy hol élnek.
    Az orosz diplomácia vezetője szerint Ukrajna élni fog a helyzettel, hogy a Nyugat részéről többen megpróbálnak nyomást gyakorolni Oroszországra, ahol szeptember 17-19. között fognak szavazni a szövetségi parlamenti alsóház mandátumairól. Ezzel egyidejűleg kilenc régió vezetőjét közvetlenül, további háromét pedig közvetve választják meg, és eldől majd 39 regionális törvényhozás sorsa is.
    Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak azt mondta, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök küszöbönálló washingtoni látogatása sem az orosz-amerikai, sem az orosz-ukrán kapcsolatokra nem jelent kockázatot. Kifejezte reményét, hogy az Egyesült Államok élhet majd az ukrán vezetőre gyakorolt befolyásával annak érdekében, hogy rávegye őt a Donyec-medencei konfliktus rendezését célzó minszki megállapodások, valamint a „normandiai négyek” 2019 decemberében Párizsban megtartott csúcstalálkozóján elért egyezség végrehajtására. Megjegyezte ezzel kapcsolatban, hogy Moszkva nem kíván beavatkozni két szuverén állam kapcsolataiba.
    Zelenszkijt a tervek szerint szerdán fogadja majd Joe Biden amerikai elnök a Fehér Házban.

Forrás: mti.hu