Magyar Levente: Magyarország a rendelkezésére álló eszközökkel segíti Ukrajnát

Magyarország a rendelkezésére álló eszközökkel kész minden segítséget megadni Ukrajnának – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden a nyugat-ukrajnai Lembergben, a város polgármesterével folytatott találkozón.

Magyar Levente kiemelte, Magyarország kész nagy számban befogadni és ápolni sérült ukrán gyerekeket és sebesült katonákat.
    
Magyarország folytatja azt az ösztöndíjprogramot is, amelynek keretében több ezer olyan ukrán felsőoktatási hallgatót tud fogadni, akinek el kellett hagynia a szülőföldjét vagy meg kellett szakítania a tanulmányait – tette hozzá.
    
Elmondta azt is, hogy Magyarország kész kiterjeszteni a humanitárius segélyprogramot még több vonatkozásban a nyugat-ukrajnai régióra, Lembergben ugyanis már van egy hatalmas irodája az Ökumenikus Segélyszervezetnek, amelyen keresztül a magyar kormány az itteni programját bonyolítja le.
    
Andrij Szadovij polgármester bemutatta, mi történt a városban az elmúlt hónapokban, és elmondta, hogy a háború kitörése óta több mint ötmillió menekült utazott keresztül a településen. Megköszönte Magyarország támogatását, és jelezte azt is, hogy készen állnak az Ökumenikus Segélyszervet nyugat-ukrajnai irodájával is az együttműködésre.
    
Magyar Levente találkozott Makszim Kozickijjal, a megye katonai kormányzójával, akit szintén tájékoztatott a Magyarország által felajánlott lehetőségekről.
    
A kormányzó háláját fejezte ki Magyarországnak, amiért befogadott egymillió ukrán menekültet.
    
Az államtitkár útja Kijevben és környékén folytatódik, ahol Magyarország az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül segíti a háború sújtotta településeket.

Nyitókép: korábbi felvétel/Facebook/Viktor Mikita

Kapcsolódó:

MTI