Milyen esetekben oszlathat fel egy osztályt az igazgató?

„Jogában áll-e az iskola igazgatójának feloszlatni egy elemi iskolai osztályt? Ha igen, milyen alapon?”

– Egy osztály feloszlatásának oka rendszerint az, hogy a tanulói létszám nem felel meg a szabályozásnak, azaz nagyobb, esetleg kisebb az előírtnál.

A középiskolai oktatásról törvény 14. cikkelyének 2. pontja értelmében a falusi, nagyközségi iskolákban az osztálylétszámot a demográfiai helyzet határozza meg, de nem lehet öt főnél kisebb. Kisebb osztálylétszám esetén úgynevezett „egyéni tanulási forma” szerint tartják a foglalkozásokat. Érthető módon a városi iskolákban a tanulók minimális létszáma nagyobb, az oktatási intézmények belső szabályozásától függően körülbelül 10-15 főt tesz ki, de ez a létszám csak a szakosított iskolákra vonatkozik.

A középiskolai oktatásról törvény 14. cikkelyének 1. pontja értelmében a maximális diáklétszám nem haladhatja meg az osztályonkénti 30 főt.

Amennyiben a diákok száma nem éri el, avagy meghaladja a törvény és az alsóbb szintű szabályozások által előírt normákat, az osztályt feloszlathatják az iskola igazgatóságának (igazgatójának) határozata alapján.

A hasonló döntések meghozatalakor az iskola vezetőségének mindenekelőtt a gyerekek érdekeit kell szem előtt tartania, hogy a lehető legoptimálisabb feltételeket teremtsék meg számukra az oktatás hatékonyságának fokozása érdekében. Sajnos napjainkban nem zárható ki, hogy az iskolafenntartók – mindenekelőtt anyagi természetű – megfontolásai is közrejátszanak az efféle döntések megszületésében – bár ez természetesen csak a jogszabályi keretek között lehetséges.

hk