Négy nyelv, csökkenő óraszám, nagy akarat…

Kezdetét vette az idei tanév, már a tanárok és a diákok többsége is visszarázódott az iskolai élet mindennapjaiba, melynek egyik legnagyobb változása a kötelező második idegen nyelv bevezetése az ötödik osztályos tanulók számára.

A tervezetet még 2012 áprilisában rendelte el az oktatási minisztérium, de a rendelet csak 2013 szeptemberétől lépett hatályba.

A szakértők többsége tartózkodóan fogalmaz az újítást illetően, ám több pedagógus és pszichológus gondolja úgy, hogy a plusz egy idegen nyelv bevezetése jelentősen növeli a tanulókra rótt terheket, és végeredményben hátrányba kerülnek, semmint, hogy előnyhöz jutnának, esetleg több tudásanyagot sajátítanának el.

Ez a veszély különös mértékben fennáll a kisebbségi iskolák esetében. A rendelet szerint a kötelező második idegen nyelv a nemzeti kisebbségek valamelyik nyelve is lehet, azonban különböznie kell az adott intézmény oktatási nyelvétől, a már tanult idegen nyelvektől és az államnyelvtől. Tehát az ésszerűnek aligha titulálható döntés értelmében a magyar, ukrán és angol mellett egy negyedik nyelv elsajátításához kellett hozzáfogniuk szeptember másodikától a magyar tannyelvű iskolák ötödikes tanulóinak. Az ellehetetlenítő oktatáspolitikai döntések következtében a kisebbségi tanintézményekben is anyanyelvi szinten oktatják az államnyelvet, ami nagyban megnehezíti annak elsajátítását, s valljuk be, szinte teljesen meggátolja azt. Tehát a nemzetiségi iskolák tanulóinak gyakorlatilag három idegen nyelv elsajátításával kell megbirkózniuk, s ezáltal (ismételten) hátrányt szenvednek a többségi iskolákkal szemben.

Beláthatjuk, hogy az oktatási intézmények nincsenek felkészülve az oktatási minisztérium rendeletére (néha még azt sem érezhetjük biztosnak, hogy maga a minisztérium fel van készülve a saját döntéseire), hiányoznak a megfelelő képesítéssel felvértezett nyelvtanárok, ugyanakkor a keretszámot sem szívesen bővítik az újítások miatt. A nyelvválasztás is több helyen a tanári keretszám függvényében oldódott meg, s a legtöbben igyekeztek „házon belül” megoldani az idei év eddigi legnagyobb port kavaró oktatási feladatát, így ismét önös érdekek érvényesültek szemben a tanulók igényeivel.

Ukrajna, s azon belül Kárpátalja legtöbb oktatási intézményében a német nyelv mellett tették le voksukat az iskolák vezetői, akik legtöbbször kishalakként kénytelenek engedelmeskedni a „feljebbvalók” parancsainak, hogy elkerüljék a bonyodalmakat és megtartsák pozícióikat. Térségünk magyar tannyelvű iskoláiban megszüntették az etika órákat, s a magyar órák száma is ismét megfogyatkozott, s talán nem kell jósnak lenni annak előrevetítéséhez, hogy a második idegen nyelv óraszámának fokozatos növelése milyen irányú szögeket fog ütni a több sebből vérző kisebbségi intézményeken.

Felmerül a kérdés, hogy ki emel és ki emelhet szót a diszkriminatív döntés ellen, tudunk-e változtatni a folyamaton? Van egy hang, mely egyre csendesülni látszik, s keserű beletörődés árad a némaságból – ez a szülők hangja. A szülőké, akik nem tudják, vagy nem merik állampolgári demokratikus jogaikat gyakorolni, nem mernek szót emelni a gyermekeik jövőjéért.

Még a jó nyelvérzékkel megáldott tanulóknak is nehézséget okozhat lépést tartani a folyamatosan bővülő idegen nyelvű tananyaggal. A megfelelő szociális háttérrel rendelkező tanulók szorgalma is kevésnek bizonyulhat a nyelvek, vagy legalább egy nyelv középszintű elsajátításához.

A negyedik nyelv oktatásának bevezetése kétség kívül próbára teheti a gyermekek teherbírását, ezért a szülők és pedagógusok részéről is fokozott odafigyelésre van szükség, hogy megkönnyítsék a tanulók mindennapjait és hozzájáruljanak egészséges képzésükhöz, fejlődésükhöz.