Németh Zsolt: nélkülözhetetlen a magas szintű párbeszéd Ukrajnával

Szerző: | 2020.01.30., 08:14 | Nézőpont

Fotó: politic.karpat.in.ua

Nélkülözhetetlen, hogy Ukrajna magas szintű párbeszédre biztosítson lehetőséget mind Magyarországgal, mind az Európa Tanács vezetőivel egyebek mellett a területén élő kisebbségek jogait érintő törvényeket illetően – jelentette ki az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Strasbourgban, az MTI-nek telefonon nyilatkozva szerdán.

Németh Zsolt és Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke Marija Pejcinovic Buric-csal, az Európa Tanács főtitkárával, Dunja Mijatovic-csal, az Európa Tanács emberi jogi biztosával, Snezana Samardzic-Markovic-csal, az Európa Tanács demokráciáért felelős főigazgatójával, valamint a Velencei Bizottság tisztségviselőivel találkozott.
Megbeszéléseiket követően a néppárti politikus elengedhetetlennek nevezte, hogy Ukrajna végrehajtsa az Európa Tanács égisze alatt működő alkotmányjogi szakértőkből álló testülete, a Velencei Bizottság már megszületett ajánlásait, különös tekintettel a diszkrimináció-mentességre.

Ezen a területen még semmilyen előrehaladás nem történt – húzta alá.

“Fontosnak tartjuk, hogy a kisebbségeket érintő nyelvi és oktatási törvények esetében Ukrajna tegye lehetővé az előzetes normakontrollt az Velencei Bizottság részére” – húzta alá az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke.

Brenzovics László nyilatkozatában aláhúzta: Ukrajnában jelentős visszalépés történt a kisebbségi jogok tekintetében. A Volodimir Zelenszkij ukrán elnökhöz fűzött remények “egyelőre nem látszanak beteljesedni”.

Az Európa Tanács és intézményei rendkívül fontos szerepet játszanak abban, hogy a kisebbségi és nyelvi kérdést, valamint az oktatásügyet Ukrajna nemzetközi kötelességeinek megfelelően kezelje.

Németh Zsolt a Nyugat-Balkán vonatkozásában elmondta, az Európa Tanácsnak e területen komoly lehetőségei vannak, de ki kell használnia az Európai Unióval való együttműködésben rejlő lehetőségeket, különös figyelemmel annak szerteágazó eszközrendszerére.

Beszámolt arról is, hogy a következőkben Bosznia-Hercegovina vonatkozásában jelentéstevőként a jogállamisággal, az emberijogok helyzetével és a demokrácia megvalósulásával összefüggő dokumentum elkészítését vállalta.

Tájékoztatása szerint a megbeszéléseken hangsúlyt fektetek az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének soros elnöki tisztjét 2021-ben, egy éven keresztül betöltő Magyarország prioritásaira is. Ezek között szerepel, hogy miként lehetne dinamizálni az Európa Tanács égisze alatt működő, budapesti székhelyű Európai Ifjúsági Központ tevékenységét.

Pin It on Pinterest

Share This