Novák Katalin: mielőbb békét kell teremteni Ukrajnában

Mielőbb békét kell teremteni Ukrajnában és el kell kerülni a háború eszkalálódását – hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök az Arraiolos-csoport találkozóját követő sajtótájékoztatón pénteken Portóban.

Novák Katalin elmondta: a tanácskozáson résztvevők egyetértenek Ukrajna támogatásában, és abban, hogy egységet kell mutatni. Magyarország politikai, anyagi és humanitárius segítséget nyújt Ukrajnának.

A mielőbbi, fenntartható béke megteremtésének szükségessége mellett az Európai Unió jövőjéről is tárgyaltak a tanácskozáson résztvevő államfők. A köztársasági elnök öt pontban foglalta össze az EU-val kapcsolatos álláspontját: eszerint az EU-ban erős vezetőkre van szükség, hatékony és korrupciómentes intézményekre, valamint erős tagállamokra. Mindannyiunknak tartani kell magát a szerződésekhez, kölcsönös tiszteletet tanúsítani egymás iránt és összpontosítani a demográfiai kihívásokra – hangsúlyozta Novák Katalin.

Olyan erős vezetőkre van szükség az Európai Unióban (EU), akik kezelni tudják a belső konfliktusokat, és képesek megmutatni az EU erejét a tágabb értelemben vett politikában és a világgazdaságban is – mutatott rá Novák Katalin, hozzátéve: figyelembe kell venni a szerződéseket, valamint a szolidaritás és a szubszidiaritás elvét. „Tartanunk kell magunkat a szerződésekhez, és kölcsönös tiszteletet kell tanúsítanunk egymás iránt” – mutatott rá, kiemelve: az EU erős nemzetállamok szövetsége, és ennek így is kell maradnia.

Harmadikként emelte ki, hogy hatékony, botrányoktól és korrupciótól mentes intézményekre van szükség.

Hozzátette továbbá, hogy fel kell gyorsítani a nyugat-balkáni országok uniós csatlakozásának folyamatát, valamint Bulgária és Románia mielőbbi csatlakozását a schengeni övezethez.

Ötödikként említette a demográfiai kihívásokat és az illegális bevándorlás okozta egyre nagyobb veszélyt. Mint mondta, meg kell érteni az okokat, hogy közös és külön megoldások is szülessenek a megoldásokra.

Forrás: MTI

Nyitókép: Novák Katalin az Arraiolos-csoport konferenciáján Portóban. Forrás: MTI/Bruzák Noémi