Orbán: a Fidesz Európa-politikája 2004 óta mindig találkozott a társadalom elvárásaival

Tiszteletet parancsoló győzelmet arattunk – így fogalmazott Orbán Viktor magyarországi miniszterelnök a Fidesz-KDNP európai parlamenti választáson elért eredményét értékelve a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő szerint tanulságos, hogy a Soros-szervezetek által leginkább támadott országok vezető pártjai szerepeltek a legsikeresebben a voksoláson.

A magyar miniszterelnök emlékeztetett, a keddi uniós csúcson az állam- és kormányfők kimondták, a bizottsági elnöki tisztségre a csúcsjelöltek nem automatikus jelöltjei az Európai Tanácsnak. Ahogy fogalmazott: félretettük őket. Orbán Viktor beszélt az ellenzék szerepléséről is, és amellett, hogy gratulált nekik, elmondta, hogy olyan erők kaptak most nagyobb támogatást, amelyekkel már birkózott eleget az elmúlt 30 évben, az emberek miattuk hívták vissza a Fidesz-KDNP-t kormányozni 2010-ben. A miniszterelnöki interjút szakértők a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában elemezték.

A Fidesz-KDNP-é a legjobb néppárti eredmény

Nem most először parancsol tiszteletet a Fidesz-KDNP mostani eredménye, hiszen a pártszövetség a korábbi európai választásokon is jól szerepelt, az Európai Néppárton belül 2014 után idén is a legjobb eredményt érte el – fogalmazott Kiszelly Zoltán politológus, a XXI. Század Intézet regionális igazgatója a műsorban.

Felhívta a figyelmet, hogy 2006 óta az elmúlt 11 választást mindig a Fidesz nyerte, a három országgyűlési választáson pedig kétharmados mandátumarányt jelző szavazataránnyal győzedelmeskedett.