Orosz Ildikó beszéde a KMKSZ közgyűlésén

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) megalakulása óta eltelt 25 év, melynek részese, és olykor-olykor hibázó alakítója is voltam. A negyedszázad tapasztalatait mindenféleképpen meg kell vonni, hogy az utánunk jövő, és a szervezetet a következő években, évtizedekben alakítók okuljanak belőle.

A KMKSZ megalakulásakor bár kulturális szövetségként lett bejegyezve, elsősorban a kárpátaljai magyarok politikai érdekvédelmét tűzte ki célul. Ebből kiindulva fogalmaznék meg általános gondolatokat arra vonatkozólag, hogy mi a politika és mit kellene tenni azoknak, akik ebben szerepet, sőt vezető szerepet kívánnak vállalni.

Mi a politika? Mint nevelésszociológiát oktató pedagógus tanítom, hogy a politika küzdés (harc), játék, színház, alku.

A politika harc, mert érdekérvényesítésről van szó, és az sokszor ütközik mások érdekeivel, így aki politikára adja a fejét, tudnia kell mit vállalt. Aki harcba indul, annak ismernie kell a saját seregét, annak erényeit, hibáit, erejét. Annak tudnia kell, hogy elsősorban magára és saját seregére kell számítania. Nem lehet úgy csatába menni, hogy mindig mástól várjuk el a győzelem biztosítását. Elsősorban magunknak kell érte tenni, és a sereg vezetőjének példát kell mutatni ebben, hogy mások higgyenek neki és kövessék. Bárhogy ér véget egy csata, mindig őszintén szembe kell nézni annak eredményével, és ki kell elemezni, hogy kinek mi volt a szerepe az események ilyetén alakulásában. Tisztázni kell a felelősségeket, amelyből arányaiban kell megnevezni a kinek-kinek járó részt. Gyerekes hozzáállás, ha csak másokra vetítjük ki az okokat, és nem elemezzük saját cselekedeteinket, esetleges hibáinkat. Fel kell vállalni a harci események közötti sebesüléseket is, és tudni kell elviselni a kudarcot. Aki a harcban élen áll, az felelősséget vállal az érte küzdőkért is. Az nem sértődik meg és szalad el a harctérről, otthagyva övéit még a csata közepén, ha a helyzet nem alakul számára kedvezően. Aki a harcot vezeti, bárhogy végződik a csata, annak utána is törődnie kell harcostársaival, hiszen ezt vállalta: erőt adni nekik az újrakezdéshez, és a sikerekből is meg kell osztani a rájuk jutó részt.

A politika játék, méghozzá társasjáték, amelyet szabályok szerint játszanak. Mi kisebbségiek olyan helyzetben vagyunk, hogy a játékszabályokat nem mi fogalmazzuk meg, de ismerve azokat, abból alaposan felkészülhetünk, mielőtt beszállunk a játékba. Arra nincs ráhatásunk, hogy a játékszabályok betartását mennyire biztosítják az arra jogosult játékvezetők, de alapos felkészüléssel kivédhetünk számos játékvezetői hibát, ha előrelátóan mérlegeljük a lehetőségeket.

Nagyobb szerepe és felelőssége van a játszmában a csapat vezetésének. Nekik igazán ismerniük kell saját csapatukat, azok tagjainak tehetségét, erőnlétét, és a korábbi meccseken megmutatott teljesítmény alapján kell helyzetbe hozni, irányítani őket. A csapatjátékban mindenkinek van feladata és jut szerep, csak mindenkinek meg kell találnia a helyét és a vezetőnek tudnia kell irányítani, kialakítani azt az együttműködést, amely a játékot eredményre viszi. Az irányítónak nem az a feladata, hogy egyedül nyerje meg a játékot mindenki helyett és mindenki számára, és nem is az, hogy mindenki az ő számára, őérte szálljon a játékba és nyerje meg azt, hanem hogy megszervezze, irányítsa, felkészítse játékosait, és az általa meghatározott taktika alapján a győzelemre vigye csapatát.

Az a csapat marad a bajnokságban, amelyik állandóan fejlődik, fejleszti az erőnlétet, a játéktechnikát, a csapatmunkát, a kooperációt. A siker érdekében a számára elérhető legjobb trénert alkalmazza. A csapatépítésben odafigyel arra is, hogy van-e utánpótlás, és folyamatosan foglalkozik az utánpótlás nevelésével, akiket időnként beemelve a csapatba, kipróbál, hogy meg állják e helyüket a pályán, és ez alapján dönt arról, hogy ki lép a pályára. A csapatkapitány felelőssége az is, hogy megteremtse a csapat munkáját segítő hátteret, hiszen a játszmában mindenkinek jut szerep, felelősség: a gyúrónak, az edzőnek, az orvosnak, a játékosok mezét mosó mosónőnek, a szakácsnak, stb. Aki a csapatépítésre és a csapat hátterének kialakítására, az utánpótlás nevelésére nem figyel, csak a meccsek előtt osztja ki utasításait, könnyen egyedül maradhat a pályán.

A politikában is, mint a játékban, csak azok győzhetnek, akik beneveznek a bajnokságra és elmennek a mérkőzésekre. A mérkőzéseken viszont a pályán játszanak, és nem a nézőtérről kiabálnak be, hogy ki kinek húzzon be és mit cselekedjen. Igaz, ehhez kellő bátorságra is szükség van, mert időnként olyan mérkőzéseken is részt kell venni, ahol előre tudjuk, hogy a másik csapat sokkal erősebb, és sokkal több lehetősége volt a felkészülésre, nagyobb volt a háttere és ráadásul durván játszik.

A politika színház. Olyan terep, ahol sok függ attól, hogy az előadásban a reflektorba került személyek meg tudják-e nyerni a közönséget. Ha a színészek csupán maguknak játszanak, nem azért, hogy a szerzői gondolatot az őt néző közönségnek közvetítsék, akkor a zsenialitásuk ott marad a színpadon, nem tud áttörni a zenekari árkon. A jó színész kisugárzása átragad a közönségre, és a közönség visszajelzéseiből tud táplálkozni maga a színész is, ez segíti őt is, hogy sikerre vigye a darabot. Ha egy előadás megbukik, akkor nem a közönségben kell keresni a hibát. A jó színész éppen ezért miután szeretné tehetségét megmutatni és elfogadtatni, szeretetből és szeretettel játszik közönségének, és szereti a közönségét. Az előadás után úgy tekint rájuk, mintha színpadon állna, és várná reakciójukat, nem nézi le és sajnálja le akkor sem őket, ha már kialudt a rivaldafény.

A politika alku. Minden csata és ütközet egyszer véget ér, és ahhoz, hogy az élet folytatódjon, és a következő csatára fel tudjunk készülni, a győztes és a vesztes egyaránt érdekelt. Az élethez ugyanis stabilitás kell, olyan helyzet, amelyet a többség és kisebbség is el tud fogadni az adott helyzetben. Ezért minden politikai megmérettetés után az elért eredmények alapján a résztvevők keresik a helyüket. Csupán az tudja keresni a helyét, aki leül ahhoz az asztalhoz, ahol az alkut kötik. A sértett játékossal, ha hazaszalad sebeit nyalogatni, senki nem fog tárgyalni, és az asztalnál ülők közül senki nem fogja képviselni az ő érdekeit, mert mindenkit a saját érdeke mozgat. Úgy nem lehet jó pozíciókat kieszközölni – bármilyen tárgyalás esetén –, hogy nem veszünk részt a tárgyaláson, hanem azt várjuk, hogy valaki helyettünk elintézze, leszóljon, megoldja.

Amennyiben leülhetünk a tárgyalóasztalhoz, az alku eredménye attól függ, hogy mennyire vagyunk felkészültek, bátrak, kommunikatívak, kompromisszumra készek. Vagyis, ha nem tudom meghallgatni a többieket és eljuttatni az én érveimet másokhoz számukra is érthetően, akkor ebből nehezen születik számomra hasznos alku. A kinyilatkoztatás nem jelent párbeszédet és nem vezet alkuhoz.

A tankönyvi parabolák mellett még néhányat említenék tapasztalatból.

A politika matematikai feladat, melyet egy bonyolult matematikai egyenlet felállításával lehet modellezni. Olyan többismeretlenes egyenlet, amelynek ráadásul nincs egyértelmű megoldása, hanem a helyes megoldás csak bizonyos feltételek mellett igaz. Egy politikus ennélfogva soha nem közelíthet úgy az előtte álló feladathoz, hogy bárminek a vége száz százalékban az lesz, amit előre elképzelt. Ugyanis mindig figyelembe kell venni, hogy az adott körülmények között, az adott helyzetben mik azok a külső feltételek, amelyek a megoldást befolyásolják. A politológiában leírt elméletek a valós életben olyan tiszta formában, ahogy a tankönyvek megírják, soha nem működnek. Ezt a jó politikusnak mindig szem előtt kell tartani és ismernie kell a körülményeket, a feltételeket, melyek mellett a politikai/matematikai feladatát, egyenletét meg kell oldani. A sok megoldásból neki kell kiválasztani a legjobbat, amely az adott helyen, pillanatban, körülmények között valóban azonossággá alakítja az egyenletet.

A politikus olyan, mint az orvos. Az orvos is mielőtt kijelölné a gyógyítás folyamatát és felírná a receptet, diagnosztizál. A jó orvosnak nemcsak a diagnózist kell ismernie és a betegség okait, hanem a gyógyítás különböző lehetőségeit is, s ezek közül figyelembe véve a helyzetet és az adottságokat kell kiválasztani a legcélravezetőbbet. A gyógyulás nemcsak az orvoson múlik az, hanem a betegen is, ezért hitet kell adni neki, hogy a gyógyítás eredménye sikert hozhat, ha követi az orvos javaslatait.

A politikában a diagnózis elkészítése a politológus feladata. A jó politológus őszintén, köntörfalazás nélkül leírja a helyzetet. A jó politikus több mint a jó politológus. A politikusnak nemcsak a helyzetet kell látnia, hanem az abból kivezető utat is és azt neki kell kijelölnie. Majd meggyőzni sok-sok embert, hogy az általa kijelölt útban higgyen, őt kövesse. Amennyiben nem jelöli ki az utat, vagy nem hisznek a kijelölt útban, akkor szétszéledhetnek, mert mindenki a túlélés reményében egyéni útkeresésbe kezdhet. Ezért a politikusi és a politológusi a szerepeit sosem szabad összetéveszteni.

Kívánom, hogy a következő évtizedekben olyan vezetői legyenek ennek a szervezetnek, akik jó harcosok, jó csapatjátékosok, kiváló színészek, bölcs tárgyalók, tehetséges problémamegoldó matematikusok, jó diagnoszták, felkészült orvosok, tehát jó politológusok és még jobb politikusok lesznek, akik rendelkeznek megfelelő eszközökkel is a sikerhez.