Orosz Ildikó Rozsnyón: a magyar iskola a megmaradás záloga

Megtartották a Szlovákiai Magyar Pedagógusok XXXI. Országos Találkozóját Rozsnyón május 16-án. Az eseményen részt vett Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem elnöke is.

Orosz Ildikó elnök köszöntőjében elmondta, hogy összeköt bennünket a közös anyanyelv, kultúra és az a szent hivatás, amelyet úgy hívunk, magyar iskola. Kiemelte: ugyanazt a küzdelmet vívjuk mind a Felvidéken, mind Kárpátalján, Erdélyben vagy a Délvidéken.

„Tudjuk jól, az iskola nálunk nem csupán az írás, olvasás helyszíne. Ha az iskola kapujára lakat kerül, ott a templom is elnéptelenedik, és a magyar szó is elvész az utcákról. Gyakran kérdezik tőlünk ugyanúgy, mint tőletek, hogyan lehet bírni a bizonytalanságot, a törvények változását, a fogyatkozó gyermeklétszámot. A válasz egyszerű: nincs más út, mi nemzetet építünk. Minden egyes magyar gyermek, aki szeptemberben átlépi a küszöböt, egy-egy győzelem. Győzelem a közöny, az elvándorlás és az asszimiláció felett”

– fogalmazott.

Hozzátette: azért van szükség az ilyen találkozókra, hogy egymásból erőt merítsünk, megosszuk a fényt, a jógyakorlatokat, s hogy tudjuk, nem vagyunk egyedül.

„Önök harmincegy éve töretlenül bizonyítják, hogy a felvidéki magyarságnak, a felvidéki pedagógustársadalomnak van tartása, jövőképe, hite, és tudja a küldetését”

– emelte ki.

Az országos találkozó a felvidéki magyar pedagógusok legnagyobb múltú, legjelentősebb szakmai összejövetele, melyet immár 31. alkalommal rendezett meg a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ).

A pedagógustalálkozó fő programja az „Identitás, oktatás, jövő – Kihívások és lehetőségek Szlovákiában” című szakmai konferencia volt. A plenáris előadásokat követően hétfőn este ünnepi gála keretében adták át a rangos Felvidéki Magyar Pedagógus Díjat, valamint a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Díjait hat kategóriában.

Forrás: a ma7.sk nyomán, Nyitókép: Fábián Gergely