Patthelyzet – kire dolgozik az idő?

A majdanon kitört az olimpiai béke. Az a vélemény terjedt el ugyanis, hogy Putyinnak nem érdeke, hogy a Szocsiban tartott téli olimpia helyett Kijeven legyen a világ szeme, ezért Janukovics nem ezalatt adja ki a parancsot a barikádok ostromára.

Másfelől a Majdan népe sem foglalt el újabb minisztériumot vagy egyéb középületet.

A felek úgy viselkednek, mintha megvívták volna a döntő csatát, csak a béke részleteit kellene egyeztetni a diplomatáknak. Ez azonban nyilvánvalóan nem igaz.

Leginkább abban érhető ez tetten, hogy a béketárgyalások nem haladnak. Visszavonták ugyan az ominózus „demokráciaellenes” törvények nagy részét, amnesztiaügyben viszont maradtak az ellentétes álláspontok.

Ellenzéki részről sulykolják a hírt, hogy a régiós tábor erjedésnek indult. A küszöbön álló nyugati szankciók hatására az oligarchák (Ahmetov, Firtás stb.) készek lennének az általuk ellenőrzött csoportokkal átállni az ellenzékhez. Az új többség alkotmányt módosít, koalíciós kormányt alakít, társulási szerződést ír alá. A megálmodott pontok sorrendjében vannak eltérések.

A jogiasabban gondolkodók amellett érvelnek, hogy vissza kell térni a 2004-es, a parlamenti többségnek és így a kormánynak szélesebb jogkört biztosító alkotmányhoz. Azután lehetne Janukovicsot félretolva egy ellenzéki vagy esetleg koalíciós kormánynak átvenni a hatalmat.

Ehhez azonban 300 szavazat és több hónapnyi idő kell. Valamint, hogy Janukovics jámboran tétlenkedjen, míg kihúzzák alóla a szőnyeget. Ez az ellenzéki vágyálmok legirreálisabb eleme.

A másik fő ellenzéki vágyálom a „nyugat” segítsége. Gyakorlatilag az egész krízis alatt azt ismételgették ráolvasásszerűen, hogy a Nyugatnak szankciókat kellene alkalmaznia a régiós vezérkar ellen. Beutazási vízumokat kellene megtagadni, bankszámlákat befagyasztani.

Az amerikaiak, akik geopolitikai meccset vívnak az oroszokkal, erre hajlanak, sőt, az első lépéseket meg is tették. Az európaiak pedig bénáznak, mint a balkáni válság idején. Ezzel az amerikaiaknak tele is van a hócipőjük. Az óvatoskodó európaiak viszont körbemutathatnak és megkérdezhetik, mivel büszkélkedhetnek a jenkik Irakban, vagy hogy áll a demokrácia ügye az arab tavasz sújtotta területeken.

Az oroszok jóval határozottabban és egyértelműbben tudnak fellépni. Miután lemondott Azarov és felmerült egy újabb nyugati irányú kilengés esélye, leállították a beígért segély folyósítását. Hogy egyértelműbb legyen a jelzés, az orosz vámosok megint lassabban kezdtek el dolgozni. Vagyis egy esetleges fordulat esetén azonnal életbe lép az a forgatókönyv, amellyel fenyegetve visszatántorították Janukovicsot a társulási szerződés aláírásától az EU-val.

A hrivnya árfolyamának kilengése jól mutatja az ukrán gazdaság és a költségvetés sérülékenységét. Külső segítség nélkül biztos, majdnem azonnali csőd várható.

Ha a teljes összeomlás közben vagy valamivel utána sikerülne az ellenzéknek megragadni a hatalmat, vajon nekik sikerülne-e egyenesbe hozni az országot?

Újabb vágyálom-forgatókönyv szerint ebben az esetben Jacenyuk kérne 15 milliárdot a Nyugattól és neki (vagy Klicskónak, Tyahnibok nélkül) odaadnák.

De nem. Vagyis igen. IMF-hitel formájában, vagyis cserébe egy megszorító csomagért. Ami politikai öngyilkosság lenne.

Mellesleg szorgos szociológusok méréseikkel alátámasztották, ami szabad szemmel is látható: forradalmi hangulat az ország nyugati részében van, a keletiben meg ellenforradalmi. A Majdan győzelmét az ország másik fele vereségként fogná fel, és körülbelül annyira törődne bele, mint most a nyugatiak Janukovics diadalába.

Az viszont a jelenlegi elnök vágyálma, hogy a lázadók elfáradnak és hazamennek. Akárcsak az, ha az eddiginél brutálisabb erőszakot alkalmazva tisztítják meg Kijev központját, utána majd lenyugszanak a kedélyek. Szinte biztosan azonnali polgárháborút jelentene egy ilyen lépés. Nem csoda, hogy idáig Putyin unszolására sem lépte még át a Rubicont.

Van még a Majdan népe, akik idáig dinamizmust vittek a helyzetbe. Egyértelmű, hogy az ellenzéki vezérek, Klicsko, Jacenyuk, Tyahnibok nem tartják irányítás alatt őket. Ha Janukovics győz, nekik végük. Hivatalosan hosszú időre bebörtönzik őket, és halálbrigádok végzik ki, nyomorítják majd meg őket. Igazi vezért nem termeltek még ki – akkor pedig ki mozgatja őket? Melyik titkosszolgálat: az orosz vagy az amerikai?

A mostani béke patthelyzetet takar, felszíni nyugalmat, színfalak mögötti birkózást, valamint az általános társadalmi-gazdasági helyzet romlását. Megoldásnak, kiútnak semmi jele. Az idő most Ukrajna ellen dolgozik.

Sz. K. M.
Kárpátalja hetilap