Pofon Ukrajnának és Grúziának

Párizs szerint korai még az EU csatlakozásról vitát nyitni.

Francois Fillon francia miniszterelnök a varsói EU – Keleti Partnerség csúcson lényegében azt a kijelentést tette, hogy Párizs ellenzi Ukrajna és Grúzia EU csatlakozását. A francia politikus elmondta, megérti Ukrajna és Grúzia várakozását, azonban Párizs szerint elhamarkodott lenne még az EU és ezen országok közti viszony végleges kialakításáról vitát nyitni.

Az AFP francia hírügynökség szerint Fillon szavai hidegzuhanyként érték az ukrán és a grúz delegációt.

Emlékezetes, a 2008-as bukaresti NATO-csúcson ugyancsak Franciaország (Németországgal együtt) torpedózta meg Ukrajna és Grúzia csatlakozását a NATO Akciótervhez.

A varsói csúcs egyébként botránnyal ért véget, hiszen Belarusz – amelynek elnöke nem vehetett részt az ülés munkájában – kivonult a tanácskozásról, azt követően, hogy az EU egy, az országot elítélő határozatot akart elfogadtatni, ami a posztszovjet államok többségének (Ukrajna, Grúzia, Azerbajdzsán) ellenállásával találkozott. Az első nap végén megrendezett ünnepi vacsorára meg sem hívták a Belaruszt képviselő lengyelországi nagykövetet. Alekszandr Lukasenko belorusz elnök később megköszönte a támogatást Mihail Szaakasvili grúz és Ilham Alijev azerbajdzsán elnököknek.

regnum.ru/oroszvilag.hu